galéria megtekintése

Orbán Viktor: Segítség!

58 komment


Szilvássy József

A lengyel fővárosban csütörtökön a visegrádi négyek kormányfői elsősorban a Brexit utáni helyzetről, az Európai Unió jövőjéről, továbbá a migránsválságról tárgyaltak. Tanácskozásukról a vendéglátó, Beata Szydlo tájékoztatta a sajtót. A lengyel miniszterelnök asszony az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta: „ Az intézményesített Európai Unió ma nem teljesíti az európaiak elvárásait. Ugyanakkor az EU érték az európaiak számára, melyet őrizni kell, de változtatni is szükséges rajta."

Közös közleményükben a visegrádiak rámutattak, hogy a brit népszavazás eredménye az unióban is teljesen új helyzetet teremtett, amely önmagában nem oldódik meg, előrelépés csakis a huszonhét tagország közös erőfeszítése, kompromisszunkészsége révén lehetséges.

„A legrosszabb válasz az lenne, ha az unió valamiféle csoportokra bomlana, mert ennek a közösségnek a fő ereje a szolidaritásra épül. A közös fellépés olyan hozzáadott érték, amelyről nem mondhatunk le"

 

- szögezi le a dokumentum. Az aláírók az egyik legfontosabb feladatnak azt tartják, hogy a polgárok elvárásaihoz és igényeihez igazítsák az uniós szervek és intézmények tevékenységét.

A nemzetközi sajtótájékoztatón a többi kormányfő is kifejtette a véleményét. Orbán Viktor lengyel lapok beszámolója szerint további segítséget kért partnereitől Magyarország déli határainak védelméhez. Erre Robert Fico reagált csupán, aki közölte, hogy Budapest ezután is számíthat a pozsonyi kabinet hozzájárulására. A magyar miniszterelnök szerint az Európai Unió drámai pillanatokat él át, ugyanis Nagy-Britannia kilépése miatt elvesztette globális vezető szerepét. Azért minősült vissza regionális szereplővé, mert az Európai Bizottság a migráció kérdésében a lehető legrosszabb válaszokat adta, és ezzel aláásta az egyik uniós állam tagsági viszonyát.

Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi országok varsói találkozóján
Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi országok varsói találkozóján
Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda

„Most azt kell megmondani, mit kell tennie az uniónak annak érdekében, hogy ismét globális szereplővé válhasson" - idézi az MTI tudósítása a magyar kormányfőt. Cseh kollégája úgy vélekedett, hogy a varsói eszmecsere kellő alapot adott ahhoz, hogy a 27 uniós tagországok vezetőinek szeptember közepére tervezett pozsonyi informális csúcstalálkozóján a visegrádiak egységes álláspontot képviseljenek és kezdeményező szerepet töltsenek be az unió megreformálásában -- hangoztatta Bohuslav Sobotka.

Lapunk megkeresésére Jirí Pehe gyorsértékelésében úgy vélekedett, hogy elsősorban a migránsválság kezelésében továbbra sem egységesek a visegrádiak. A neves cseh politológus szerint erre utal az is, hogy közös közleményük a magyar és részben a lengyel állásponttal ellentétben nem ítéli el sommásan menekültek befogadásának valamilyen önkéntes módját, hanem hangsúlyozza: egyértelmű különbséget kell tenni a valóban rászoruló menekülők, illetve a gazdasági migránsok között. Visszafogott a migránsellenes rétorikájából Robert Fico is, amit a prágai politikai elemző Szlovákia jelenlegi pozíciójával, soros uniós elnökségével magyarázott. Továbbá azzal, hogy kedvező légkört teremtsen a szeptemberi pozsonyi informális uniós csúcstalálkozóhoz, amely előtt egyébként még legalább egyszer egyeztetik álládpontjaikat a visegrádi kormányfők.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.