galéria megtekintése

Orbánnal törököt fogtak

Az MTI értesülése szerint Orbán Viktor vétózta meg a török menekülttáborokból Európába történő direkt áttelepítési javaslatot, más források szerint viszont több tagállam is kifogást emelt az új török javaslattal szemben. A csúcstalálkozón hétfő késő estig nem született megállapodás, a következő napokban folytatódnak a tárgyalások.

Fotó: Mario Salerno / MTI/EURÓPAI TANÁCS

Megvétózta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a török menekülttáborokból Európába történő direkt áttelepítési javaslatot, ezért megszakadt az uniós csúcstalálkozó, jelenleg külön egyeztetések folynak - értesült az MTI brüsszeli forrásokból hétfőn.

Este fél kilenckor az Európai Tanács elnökének szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy megszakadt az EU-csúcs. Miközben az MTI brüsszeli értesülései szerint Orbán vétója miatt szakadt meg a tárgyalás, más források arról számoltak be, hogy több EU-tagország vezetője kifogást emelt a tervezet több pontja ellen.

 
Orbán Viktor magyar (b), Robert Fico szlovák (b3), Bohuslav Sobotka cseh (j3) és Beata Szydlo lengyel miniszterelnök (k, háttal) a visegrádi csoport vezetőinek megbeszélésén
Orbán Viktor magyar (b), Robert Fico szlovák (b3), Bohuslav Sobotka cseh (j3) és Beata Szydlo lengyel miniszterelnök (k, háttal) a visegrádi csoport vezetőinek megbeszélésén
Enzo Zucchi / MTI/EURÓPAI TANÁCS

Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője azt közölte a Twitteren, hogy a huszonnyolc tagállam vezetői rövid szünetet tartanak, és utána folytatják a tanácskozást. Ami biztos, hogy a résztvevők este szűkebb körű egyeztetésekbe kezdtek.

Nem is volt vétó?

Az M1 Híradójában Kovács Zoltán kormányszóvivő is arról beszélt, hogy Magyarország számára elfogadhatatlan a török követelés, s a Híradóban is Orbán vétóját emelték ki. Más források szerint ugyanakkor az egyeztetések menetrendje még nem tart ott, hogy volna mit egyáltalán vétózni. A 444.hu értesülései szerint kodifikációs munka zajlik, vagyis a jogászok paragrafusokba igyekszenek önteni a török fél javaslatait. Csak ezek után kerül sor vitára. Az elképzelhető, hogy más vezetőkkel párhuzamosan Orbán Viktor is jelezte - mint ahogy azt már megtette napközben is -, hogy Magyarország számára elfogadhatatlan a legújabb török ajánlat - jegyezte meg a 444.

Horribilis összeget kapnak a törökök a menekültválság megoldásáért

„Véget ért a migránsok szabályozatlan beáramlása a Nyugat-Balkánon. Ezt az utat most lezárták” – áll abban a megállapodástervezetben, amelyről a mai Törökország–EU-csúcson dönthetnek. Részleteket itt olvashatnak: >>>

Brüsszeli tudósítónk is azt jelentette, hogy jónéhány delegáció kifogásokat emelt a török kérésekkel szemben, köztük a magyar küldöttség is. Orbán Viktor környezetéből azt mondták munkatársunknak, több ponton is kifogásokat emelt, bár Kovács Zoltán kormányszóvivő azt írta a Twitteren, hogy a magyar kormányfő a Törökországból való áttelepítések miatt “vétózott”. Ami azért is érdekes, mert az áttelepítés önkéntes részvételen alapulna - írta brüsszeli tudósítónk.

Nincs megállapodás

Késő este egy uniós diplomata újságírókkal tudatta: az uniós tagállamok vezetői nem tudtak megállapodásra jutni a migrációs válság megoldását célzó török tervezetről, s a következő napokban tovább dolgoznak majd az ügy megoldásán. Maga a csúcsértekezlet viszont tovább folytatódik, s az EU-vezetők hétfő este Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel vacsoráznak. Az idézett, név nélkül nyilatkozó uniós tisztviselő a tagállamok állam- és kormányfőinek tárgyalása részleteinek egyes elemeit ismertetve elmondta, hogy a tagállami vezetők szerint az uniónak több időre van szüksége a Törökországgal való megegyezésre a migrációs válság megoldási tervének véglegesítéséhez.

"Vannak országok, amelyek támogatják a török javaslatokat, de a megállapodás kidolgozására és elfogadására az előkészítési idő rövidsége miatt nem kerül sor a hétfői ülés végén" - tette hozzá a tanácsi diplomata az MTI jelentése szerint.

'Nem árult zsákbamacskát'

"A magyar miniszterelnök vétója után azzal a tartalommal és abban a formában, ahogy az előterjesztésben szerepelt, megszakadt az egyeztetés a direkt áttelepítésről a török menekülttáborokból, teljesen új megközelítést kell alkalmazni" - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfő este. Kovács Zoltán úgy fogalmazott, Magyarország "nem árult zsákbamacskát", a miniszterelnök már az ülés előtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: "szó sem lehet ilyen típusú áttelepítésről".

A Törökországnak nyújtható uniós kedvezményekről szólva a kormányszóvivő azt mondta: a magyar kormány álláspontja egyértelmű a török állampolgárok európai uniós vízumkötelezettségének könnyítéséről, esetleg eltörléséről: "van olyan integrálandó európai terület", Ukrajna, amelyet először kellene az EU-nak ebben a kedvezményben részesítenie, és utána lehetne beszélni arról, hogy Törökország is esetleg ezt megkapja. Közölte: a hírek szerint "emelték a tétet" a pénzügyi feltételeket illetően is, Törökország az eddigi három helyett hatmilliárd eurót kért az EU-tól a migránsok ellátására. (MTI)

Felsrófolták az árat

Magasra srófolta a menekültválság megoldásához való török hozzájárulás árát Ahmet Davutoglu török kormányfő, aki hétfőn Brüsszelben kétszer is tárgyaló asztalhoz ült az uniós tagállamok és intézmények vezetőivel. Az uniós országok további segítséget ígértek Görögországnak, amelyben több tízezer menedékkérő zsúfolódott össze a nyugat-balkáni útvonal lezárása miatt - jelentette Brüsszelből tudósítónk, Halmai Katalin.

A korábban felajánlott 3 milliárd euró kétszeresét kérte az EU-tól Ahmet Davutoglu török kormányfő azért, hogy Törökország visszafogadja az unió területére érkezett illegális bevándorlókat, és feltartóztassa az Európát sújtó menekülthullámot. Emellett a török polgárok számára a beígértnél gyorsabb vízummentességet és az EU-török csatlakozási tárgyalások felpörgetését követelte az együttműködésért cserébe.

A tervezettnél jóval hosszabbra nyúlt EU-török találkozó résztvevői kora este még Davutoglu követeléseinek listájáról egyeztettek. A benyújtott igények némelyike meglepetést keltett, például az, amelyik már júniusban biztosítaná a vízum nélküli beutazás lehetőségét a törököknek. Az alku része a török földre menekültek egy részének Európába való áttelepítése is. 

Tili-toli

A kora esti vétó előtt még esélyesnek tűnt egyezség szerint az Európai Uniónak pontosan ugyanannyi menedékkérőt kellene betelepítenie Törökországból, mint ahány illegális bevándorlót Törökország visszafogadna a görög menekülttáborokból, illetve az Égei-tengeren fel-tartóztatott migránsok közül. Hírek szerint ezt a feltételt elfogadta a menekültválság török segédlettel történő megoldását kezdettől fogva szorgalmazó Angela Merkel német kancellár, és az ankarai vezetéssel a csúcs előtt egyeztető Donald Tusk, az EU állam- és kormányfői fórumának az elnöke. Az áttelepítési programban néhány tagállam — így Magyarország — nem kíván részt venni, ahogyan ezt a csúcsra érkező Orbán Viktor újságírók előtt világossá tette. A magyar miniszterelnök megismételte, hogy migránsok Magyarországra való beköltöztetése sem Törökországból, sem az Európai Unió területéről nem lehetséges. Uniós vezetők korábban úgy nyilatkoztak, hogy a török földre menekült szíriaiak és irakiak befogadásáról az országok önként dönthetnek. A kezdeti nyilatkozatok néhány százezer ember befogadásáról szóltak, ám a hétfői csúcson nem kerültek szóba számok.

Vita tárgya volt a csúcson az is, hogy a tagállamok kinyilvánítsák-e: a migránsok illegális hulláma előtt lezárult a nyugat-balkáni útvonal. A találkozó záróközlemény-ének tervezetébe is bekerült megfogalmazást néhányan, köztük Angela Merkel kifogásolták, míg mások azt hangoztatták, hogy az csupán a valóságot tükrözi. Így nyilatkozott Orbán Viktor is, aki megismételte ismert álláspontját, mi szerint a schengeni szabályokat szigorúan be kell tartani, az Európai Unió külső határait le kell zárni a menekülők előtt.

Szó sem lehet róla

Orbán leszögezte, „szó sem lehet semmifajta közvetlen áttelepítésről Törökországból Európába, Magyarországra semmiképpen”. Mint mondta, 

„nincs esély arra, hogy a magyar kormány bármilyen engedményt is tegyen”.

Ugyanis ha Görögországból vagy Törökországból közvetlenül hozunk át migránsokat, az felhívás keringőre, olaj a tűzre, csak még többen fognak jönni". A határok lezárása nélkül semmit nem szabad tenni - figyelmeztetett Orbán.

A migránsok vonulási útvonalának leblokkolása miatt a görögországi menekülttáborokban összezsúfolódott, nemzetközi védelemre szoruló személyek EU-n belüli áthelyezésének felgyorsítása is napirendre került a brüsszeli találkozón. Egyes tagállamok konkrét felajánlások bejelentésére készültek, ám lapzártáig erre nem került sor. A tagállamok ugyanakkor további támogatást ígértek Görögországnak a menedékkérők ellátására, nyilvántartásba vételére és külső határainak védelmére.

Az új EU-török megállapodást a huszonnyolcak a tervek szerint a Davutogluval elköltött hétfői közös ebéden fogadták volna el, az új ankarai követelések azonban fel-borították a napirendet, és Ankara listájáról a késő esti vacsorára tolódott a vita. Uniós diplomaták nem zárták ki, hogy a megegyezésre csak a jövő heti uniós csúcson kerül sor.

Később a Reuters is arról írt, hogy a törökök új követelései miatt nem sikerült megállapodni. 

Orbán blöffje

Havasi Bertalan, a miniszterelnök Brüsszelben tartózkodó sajtófőnöke nem a helyszíni tudósítókat, hanem egyenesen az MTI budapesti központját tájékoztatta Orbán "vétójáról". Ha a hírt a csúcsról tudósító újságíróknak továbbította volna, akkor esetleg már hamarabb kiderül, hogy a közlésből egy szó sem igaz. Halmai Katalin publicisztikája: >>>

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.