galéria megtekintése

Orbán megint kihagyja Washingtont

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 24. számában
jelent meg.

Munkatársainktól
Népszabadság

Orbán Viktor októberben az Egyesült Államokba látogat. A magyar miniszterelnök New Yorkba és Los Angelesbe utazik; eredetileg Washingtonba is készült, de a programnak ezt a részét a minap lemondták, tudtuk meg washingtoni forrásokból.

A főváros „elkerülésének” okai között szerepel, hogy a Fehér Házban valószínűleg nem fogadták volna, és a külügyminisztériumban is csak helyettes államtitkári szinten. A Georgetown Egyetemen tervezett előadás feltételei sem feleltek meg a magyar félnek. Az egyetem ugyanis feltételül szabta, hogy az előadás után nyilvános vitát tartsanak.

A programmal és lemondásával kapcsolatban kerestük az egyetemet is, ám lapzártánkig nem kaptunk választ kérdéseinkre. A miniszterelnök előadását forrásaink szerint október 20-ra tervezték, szervezői között pedig ott volt April Foley, az USA egykori budapesti nagykövete, illetve Fellegi Tamás, az Orbán-kormány egykori minisztere, jelenleg washingtoni lobbistája.

 
Gyorsan kiderült, hogy a Fehér Házban nincsen fogadókészség a magyar vezetőre

Orbán 2008 augusztusa óta - legalábbis hivatalosan - nem járt az Egyesült Államokban. Akkori, még ellenzéki vezetőként tett látogatásának apropója a Republikánus Párt minnesotai elnökjelölő konvenciója volt.

Forrásaink szerint a Fidesz azóta is reménykedik benne, hogy egy esetleges republikánus elnök alatt megváltozhat a washingtoni politikai „széljárás” és felértékelődne antikommunista retorikája. (Másfelől viszont a republikánusok keményebbek Moszkvával szemben, mint a demokrata párti adminisztráció.)

Miután 2010 tavaszán a Fidesz kormányra jutott, Martonyi János akkori külügyminiszter egy kérdésre válaszolva azt mondta washingtoni újságíróknak 2010 júniusában: már ősszel felvetődhet a kormányfő esetleges washingtoni látogatása. Ám viszonylag gyorsan kiderült, hogy a Fehér Házban nincsen fogadókészség a magyar vezetőre, és idővel ez a téma is „leült”.

Amire viszont talán kevéssé számítottak: Orbán „paradigmát váltott”, mégpedig 1990 óta példátlan módon. 2010-ig ugyanis a magyar kormányfők „pedáloztak”, hogy a legmagasabb szinten fogadják őket Amerikában; utoljára Gyurcsány Ferenc jutott be az elnökhöz. (2009-ben Bajnai Gordon Joe Biden alelnökig jutott.)

Orbán azonban láthatóan nem hajszolja a washingtoni „kiváltságot”, a választási eredmények függvényében helyesen mérve fel: belpolitikailag semmi szüksége nincs rá, hogy kompromisszumokat tegyen a „belépőkártyáért” cserébe.

Immár ötödik éve tart tehát a furcsa helyzet: a felek időnként futnak ugyan retorikai tiszteletköröket a kétoldalú kapcsolatok körül, de esély sincs a legmagasabb szintű találkozóra. Az USA-nak régóta csak ügyvivője van a magyar fővárosban, Szapáry György washingtoni magyar nagykövet mellett pedig gyakorlatilag párhuzamosan működik Fellegi Tamás lobbista, volt miniszter.

A viharos 2011-12-es időszak nyomán megfogalmazott bírálatok lecsengtek

Fellegi és alapítványa abból indul ki: pénzzel sok mindent meg lehet olajozni Amerikában, lobbitevékenységet is eredményesen lehet folytatni, országimázst is lehet fontos emberek vagy intézmények „megvásárlásával” építeni.

A kétoldalú kapcsolatokat jól ismerő washingtoni forrásunk szerint Orbánt és politikáját ugyan nem szeretik Washingtonban, de az is kiderült közben: ez azért nem a világ vége.

Neheztelésüket éreztetik is a kétoldalú kapcsolatokban (amelyek közül a legfényesebben a katonai együttműködés teljesít), a diplomáciai érintkezésben (bár az USA-nak immár több mint egy éve nincsen nagykövete Budapesten) és sajtónyilatkozatokban is, mint legutóbb Ira Forman antiszemitizmus-elleni amerikai megbízottéiban. De amíg át nem lép a magyar politika „egy láthatatlan vörös vonalat”, fogalmazott a forrás, addig az Egyesült Államok nem megy ennél tovább.

Orbán Viktor és Fellegi Tamás
Orbán Viktor és Fellegi Tamás
Bócsi Krisztián / Népszabadság/archív

A viharos 2011-12-es időszak (médiatörvény, alkotmánymódosítás, egyházügyi törvény, stb.) nyomán megfogalmazott bírálatok lecsengtek. Az amerikaiak szemét szúrja ugyan Orbánék Putyin-barát politikája is, de ebben, és különösen a maláj gép lelövése utáni kényes helyzetben, Magyarország a paksi bővítéssel is „elbújhat” a nagy nyugati országok orosz üzletei, így a francia Mistral-szállítások mögött.

Orbán Viktor útjának washingtoni állomása nem az egyetlen meghiúsult program a magyar-amerikai kapcsolatokban. A magyar adófizetők pénzéből busásan kistafírozott, Fellegi Tamáshoz köthető Magyarország Kezdeményezések Alapítvány meghívott Budapestre egy volt kongresszusi képviselőkből és szakértőkből álló csoportot.

A honlapja szerint pártoktól független alapítvány az amerikai vendégeknek olyan programot javasolt, amelyben kormánytagok és fideszes politikusok sora (Németh Zsolt, Varga Mihály – kétszer is –, Navracsics Tibor, Hende Csaba, Győri Enikő, Schmidt Mária, Andy Vajna, Gulyás Gergely, Gál Kinga, Orbán Anita) mellett csak néhány divatos startup vállalkozóra, zsidó vezetőkre és jobboldali elemzőkre, újságírókra jutott volna idő.

Az ellenzék közelebbről meg nem határozott képviselőivel csupán egy reggeli volt előirányozva. Az amerikaiak, miután hiába kértek kiegyensúlyozottabb programot, lemondták az augusztus végére, szeptember elejére tervezett látogatást.

Cikkünkre reagálva Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-vel azt közölte: semmilyen döntés nem született egyesült államokbeli kormányfői látogatásról, így értelemszerűen annak bármilyen programeleméről sem. Havasi szerint Orbán Viktor hivatalos programjairól - beleértve a külföldi utazásokat is - kellő időben részletes tájékoztatást ad a Miniszterelnöki Sajtóiroda.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.