Orbán: Európának nincs szüksége bevándorlókra

Nem lehetünk olyanok, mint egy lyukas sajt, hogy ki-be járkálnak a határainkon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő azután nyilatkozott, hogy a menekültügy témájában tartott csütörtöki brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozón a résztvevők úgy döntöttek: az unió megháromszorozza azt a pénzt, amelyet eddig a lélekvesztőkön Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren Európába tartó, bajba került illegális migránsok mentésére fordított.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban Európa határvédelméről szólva úgy fogalmazott: "nem lehetünk olyanok, mint egy lyukas sajt, hogy ki-be járkálnak a határainkon." Ám nem elég Európa határait megvédeni, eközben olyan politikát is kell folytatni, amely segíti a menekülni vágyókat abban, hogy ott maradhassanak, ahol születtek - hangsúlyozta.

A mostani csúcstalálkozó a tengeri menekültekkel foglalkozott - folytatta -, Magyarországot viszont a szárazföldön érkező menekültek ügye érinti, ezzel júniusban foglalkozik az EU, amikor egy átfogó migrációs stratégiáról tárgyal majd.

Közölte egyúttal, hogy a visegrádi országok kormányfői csütörtökön külön is egyeztettek, és elfogadtak egy közös álláspontot - amelyben alapvetően a szárazföldön érkező megélhetési bevándorlók kérdése szerepel -, ezt a V4-csoport soros vezetője, Robert Fico szlovák miniszterelnök elő is terjesztette az EU-csúcson.

Orbán Viktor a rádióinterjúban megerősítette azt a magyar álláspontot, hogy jobb lenne, ha az uniós tagállamok maguk dönthetnék el - az adottságaiknak megfelelően -, miként akarják megfékezni a menekülthullámokat.

A kormányfő szólt arról is, hogy hamarosan megindítja a kormány az illegális határátlépőkkel kapcsolatos nemzeti konzultációt, amelynek kérdéseit már jóváhagyta. Megkérdezik majd egyebek mellett az emberektől: egyetértenek-e azzal, hogy az illegális határátlépőket őrizetbe kell venni, hogy azonnal vissza kell őket toloncolni, és hogy amíg Magyarországon tartózkodnak, addig munkát kell végezniük az itteni létfenntartásuk költségeinek fedezésére - ismertette. Megjegyezte: ezek a felvetések ellentétesek az EU ma hatályos, szerinte buta szabályaival, mert azok megbénítják a tagállamokat.

A miniszterelnök hozzátette, amíg a menekültek továbbmehetnek, addig nincs nagy baj Magyarországon, de azt nem fogják megengedni a németek meg az osztrákok az idők végtelenségéig, hogy az EU területére illegálisan belépő emberek szabadon menjenek az ő országaikba.

Végül megismételte: álláspontja szerint Európának nincs szüksége bevándorlókra, inkább jó család- és foglalkoztatáspolitika kell. Jelezte ugyanakkor, ez egy olyan kérdés, amelyben az ő álláspontja messze van attól, hogy általános legyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.