Öngyilkos lett az egyik csallóközi maffiózó

Nadrágszíjára akasztotta fel magát a lipótvári (Leopoldov) börtön egyik zárkájában a 40 éves K.Szilveszter, akit több gyilkosság alapos gyanúja miatt tartottak fogva.  

A férfit ugyancsak vizsgálati fogságban levő hat társához hasonlóan bíróság elé akarták állítani. Információnkat Adrián Baláz, a szlovákiai börtönőrség országos parancsnokságának tagja megerősítette, de további részletekkel nem szolgált, mert az öngyilkosság körülményeit még vizsgálják.

K. Szilvesztert hat társával együtt idén májusban tartóztatták le, amikor százhetven kommandós hajtott végre egyidőben razziát Dunaszerdahelyen, valamint több más csallóközi településen. Öt lakásban törvénytelenül tartott fegyvereket, robbanóanyagokat és más veszélyes eszközöket találtak. H. Lehel birtokán, a járási székhelyhez közeli Csótfán pedig immár másodszor vetették be a markológépet. 2011-ben itt találták meg Raisz Csabának és fivérének, Szilárdnak a tetemét, akik a vád szerint végeztek a közismert maffiózóval, Pápay Tiborral és alvezéreivel.

Májusban viszont a közelben olyan gödröt tártak fel, amelyben legalább negyven meggyilkolt személyt hantoltak el. Nyolc embert vádoltak meg emberölésekkel, közülük N.Zsoltnak sikerült megszökni, ellene nemzetközi elfogató parancsot adtak ki. Neve Európa tíz legveszélyesebb körözött személye között szerepel.

K.Szilveszter a Sátor Lajos vezette bűnbanda egyik tagja volt. 1999. március 25-én ők végeztek géppisztolyokból leadott, összesen 113 lövéssel a dunaszerdahelyi Fontána bárban ellenlábasaikkal, a Pápay-klán tíz tagjával. A vérfürdőt követően egy időre átvették a dél-szlovákiai régió ellenőrzését. Főleg a vállalkozókat zsarolták. Aki nem fizetett, annak felgyújtották az üzletét, autóját, többüket megvertek és életveszélyesen megfenyegettek. Egyikük levágott fejét a bevásárló központhoz közeli virágtartóban találták meg. Súlyos bűncselekményeiket a járási, illetve a pozsonyi rendőrség sokáig tétlenül szemlélte. Feltehetően azért, amivel a nemrég letartóztatott K.Krisztián kérkedett: ő többször azt hangoztatta, hogy neki nem eshet bántódása, mert rendszeresen több tízezer eurót csúsztatott az illetékes zsaruknak.

Lényeges változásra idén tavasszal, a leváltásokat követően került sor, a szinte páratlan méretű hatalmas razziával. A letartóztatottak vallomásaiból kiderült, hogy Csótfán olyan hajléktalanokat tüntettek el, akiknek előzőleg a személyi okmányait és adatait cégek alapítására használtak fel. Miután főleg áfacsalásokkal és illegális cigaretták terítésével hatalmas összegeket vágtak zsebre, csődöt jelentettek, a strómanokat pedig agyonlőtték. Végül összevesztek a zsákmányon, és a banda tagjai végeztek Sátor Lajossal, a keresztapával is. Az egyik tettestárs ezúttal is K.Szilveszter volt.

Lapunk névtelenséget kérő informátorai szerint remélhetően végre sikerül felszámolni a csallóközi alvilágot és több mint másfél évtized után felderítik a Pápay-bűnbanda meggyilkolásának minden részletét, a tettesek megnevezésével együtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.