galéria megtekintése

Oligarchák ellen küzd az utolsó mohikán

Prágában sokan legújabb kori Don Quijoténak, még többen a cseh független újságírás utolsó mohikánjának nevezik őt. A negyvenkét éves Dalibor Balsínek eddig főszerkesztőként több hetilap élén állt, és lapmenedzserként is dolgozott. Legutóbb a százhúsz éves hagyománnyal rendelkező konzervatív napilapban, a Lidové novinyban egyszerre töltötte be mindkét tisztséget. Tavaly önként távozott a szerkesztőségből.

"A digitális forradalom az információk áramlását, a véleménynyilvánítás eszközeit, mindezekkel együtt a lapkiadást elképesztően megváltoztatta, a papíralapú újságok helyzetét pedig alapjaiban rengette meg. Ezt leginkább a saját nyomdával, terjesztőhálózattal, kamionok tucatjaival és hatalmas apparátussal rendelkező médiabirodalmak érezték meg, kiadványaik zuhanó példányszámán és a csökkenő reklámbevételeken. Emiatt a nyugati tulajdonosok szinte kivétel nélkül kivonultak Csehországból" – nyilatkozta a Népszabadságnak Dalibor Balsínek.

Dalibor Balsínek
Dalibor Balsínek
Fotó: Michal Sula

A neves cseh újságíró szerint két éve kezdődött meg a sajtó oligarchizálódása. "A kiárusított prédára a cseh milliárdosok csaptak le, méghozzá egyetlen céllal: még nagyobb befolyást szerezni a közvélemény formálásában, saját politikai és gazdasági érdekeik érvényesítésében".

 

Balsínek visszaemlékezése szerint ekkor kaszált hatalmasat Andrej Babis milliárdos, pártelnök, tavaly óta pénzügyminiszter és kormányalelnök a cseh médiapiacon. A német Rheinisch-Bergische Verlagsgesellschafttól megvette a Mladá fronta dnes és a Lidové noviny napilapokat és internetes portáljaikat, továbbá a Metro újságot és az Ocko tévétársaságot – tette hozzá.

"Én azonnal felálltam, holott az új tulajdonos szabad kezet, teljes függetlenséget ígért, amit azonban nem tartottam többre dajkamesénél, hiszen nyilván nem önzetlenül fizetett ki milliókat".

A korábbi főszerkesztő, lapmenedzser elmondása szerint tavaly tavasszal szinte a lehetetlenre vállalkozott kilenc társával közösen, amikor megalapították az Echo 24 részvénytársaságot, "amely a cseh üzletemberek által megkaparintott és nagy nyomás alatt tartott cseh média ellensúlya, a valóban független újságírás egyik bástyája kíván lenni". Felismerték – fűzte hozzá Balsínek –, hogy a már említett korszerű technológia következtében az eddigiekhez képest lényegesen olcsóbban lehet eljutni az olvasókhoz.

Az Echo24-et tizenkét munkatárssal kezdték – mind neves cseh publicisták – és valamivel több külsőssel; a munkaeszközöket versenypályázatokon szerezték be. Egyetlen tehetős személy támogatja őket, de az újságíró beszámolója szerint tőle is csak kölcsönpénzt fogadtak el. A www.echo24.cz hírportállal kezdték, a www.roklen.cz tőzsdei és pénzügyi hírekre fókuszáló, fizetős internetes oldallal folytatták.

"Fél éven belül elértük a nullszaldót látogatóink gyarapodó számának, fokozatosan növekvő reklámbevételeinknek is köszönhetően" – nyilatkozta Dalibor Balsínek. Tavaly novembertől hetilapot is kiadnak 56 oldalon, 39 koronáért (470 forint). Kiadványukban az adott hét legfontosabb híreit bővítik elemzésekkel, háttéranyagokkal, interjúkkal, illusztrációkkal. A portál még fél évig ingyenes lesz, a hetilap digitális hozzáférhetőségéért viszont már havonta 79, évente pedig 699 koronát kell fizetni.

– Ezt a kérdést majd egy év múlva tegye fel – feleli Balsínek, amikor arról érdeklődünk, hogy képesek lesznek-e talpon maradni. Hozzáteszi: – Egyet viszont leszögezhetek:

mi csak az olvasók érdekeit, tartalmas tájékoztatását tartjuk szem előtt, mást és másokét soha. Ez a mi tőkénk, amelyre támaszkodunk.

Remény a függetlenségre

Ugyanilyen elhatározással és hasonló történettel fogad Pozsonyban Matús Kostolny, a legismertebb véleményformáló napilap, a Sme volt főszerkesztője is. Aki csaknem harminc kollégájával tavaly novemberben azért távozott a napilaptól, mert a kiadó 45 százalékos részvénycsomagját a magyarországi befektetéseiről is ismert Penta társaság vásárolta meg.

Matús Kostolny
Matús Kostolny
Fotó: Somogyi Tibor

– A Sme akkor született meg, amikor a Vladimír Meciar holdudvarához tartozó gazdasági érdekcsoportok véget akartak vetni a szlovákiai sajtószabadságnak. A Penta belépése miatt ismét veszélybe kerültek ezek az értékek, mert nem tudom még csak elképzelni sem, a társaságukban miként adhatnánk ki szabad újságot. Nem sározzuk be magunkat, inkább távozunk – írta leköszönő cikkében a főszerkesztő. Aki a társaival együtt hétfőtől elindította a www.nprojekt.sk honlapot, februártól pedig kiadják a jórészt az internetes anyagokra támaszkodó Denník N napilapot.

– Az N betűvel a függetlenségre utalunk, de a remény szó is ezzel a betűvel kezdődik szlovákul. Ezzel a címválasztással is jelezzük: minden erőnkkel, tudásunkkal azon leszünk, hogy a dúsgazdag és csak a saját érdekeiket sulykoló nagyurak ne végezhessék ki a független újságírást – nyilatkozta lapunknak Matús Kostolny.

Online újság csak pénzért

Csehországban a napilapok aznapi teljes kiadásához – vagy csupán egy-egy cikkhez – az interneten másfél éve csak pénzért lehet hozzájutni. Egy digitalizált lapszámért 11, hétvégeken 16 koronát kell fizetni, a havi előfizetés 249 korona. Néhány napos késéssel teszik elérhetővé minden érdeklődő számára a korábbi tartalmakat.

Szlovákiában 2011-ben kezdték el a Piano programot, amely a napilapok és több heti kiadvány kommentárjait és legérdekesebb írásait (a szerkesztőségek döntése alapján) fizetőssé tette. Az elképzelés azonban nem váltotta be a reményeket. Állítólag ezen anyagok látogatottsága 40 százalékkal csökkent. Emiatt először a pozsonyi Pravda lépett ki, majd a gazdasági hetilapok követték a napilapot. Mindannyian saját fizetős rendszert állítottak be. A Sme továbbra is havi 3,90 euróért teszi lehetővé a kommentárok olvasását, havi 15,90 euróért pedig a nyomtatott lap legfrissebb kiadásához lehet hozzájutni. A Denník N hírportáljának 29, a nyomtatott kiadásnak ugyancsak fél éves előfizetése 69 euró lesz, a két felület hozzáférhetősége pedig ugyanennyi időre 99 euróba kerül. A digitalizált Hospodárske noviny gazdasági napilap előfizetése évente 197, a teljes online tartalommal együtt pedig 245 euróba kerül. (Sz. J. P.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.