Olasz elnök: Heteken belül lesz kormány!

A Berlinben tárgyaló Giorgio Napolitano szerint nem kell pánikolni.

Az olaszországi politikai helyzet nem veszélyezteti az európai pénzügyi piacokat, Itália új kormánya pedig heteken belül megalakulhat - jelentette ki Giorgio Napolitano olasz államfő Berlinben. Olaszország „nem esik szét”, hiszen az ügyvezető kabinet továbbra is dolgozik és hivatalban marad egészen az új kormány megalakulásáig - hangsúlyozta az elnök.

Napolitano a Joachim Gauck német szövetségi elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az alkotmány szerint a választás és a parlament alakuló ülése között húsz napnak kell eltelnie. Ennek alapján az új parlament március 15-én ülésezik először, ő pedig ezt követően kezdi meg az egyeztetéseket arról, hogy miként lehet többségi parlamenti támogatással rendelkező kormányt alakítani. - Nem hiszem, hogy a folyamatot fel lehet gyorsítani - mondta Napolitano. A demokrácia szabályait tiszteletben kell tartani, és a választási eredményről nem lehet „hátsó szobákban egyezkedni csak azért, hogy néhányan nyugodtabbak legyenek” - tette hozzá az olasz államfő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.