Obama támogatja, Sarkozy ellenzi Törökország EU-tagságát

Barack Obama a prágai EU-USA csúcstalálkozón felszólította az Európai Unió tagállamait, hogy fogadják be a guantánamói támaszponton fogvatartott személyeket.

Beszédében Obama azt is elmondta, hogy hazája támogatja Törökország felvételét az Európai Unióba. "Ha az EU elutasítaná Törökország felvételét, az rossz jelzés lenne a muzulmán világ felé" - jegyezte meg a politikus.

Az amerikai államfő ugyanakkor hitet tett egy erős és egységes Európa mellett. "Nincs régi vagy új Európa, csak egy egységes Európa van" - húzta alá Donald Rumsfeld, a korábbi amerikai védelmi miniszter hírhedt kijelentésére célozva. Rumsfeld 2003-ban az Irak elleni katonai akció előkészítése során beszélt arról, hogy az "új Európa", tehát a posztkommunista országok támogatják Washingtont, míg az akciót elutasító nyugat-európai országokat "régi Európának" minősítette. Obama mindmáig ellenzi az iraki beavatkozást.

"Bízom az erős Európában, s mindent megteszünk azért, hogy Európát támogassuk" - szögezte le. Elutasította azt a véleményt, hogy az erős Európa a transzatlanti kapcsolatok meggyöngüléséhez vezetne. "Az Egyesült Államoknak és Európának nincs más választása, mint a közös fellépés" - húzta alá.

Afganisztánnal kapcsolatban úgy vélte, hogy az EU "többet tehet, és többet is kell tennie" az ország újjáépítése és az ottani közbiztonság növelése érdekében. Obama azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok támogatja Grúzia területi egységének fenntartását, és nem fogja elismerni sem Dél-Oszétia, sem Abházia függetlenségét.

Az Egyesült Államok és Irán viszonyában Washington igyekszik meghaladni az évtizedek óta tartó "bénulást", és javítani a kapcsolatokon.

A csúcstalálkozó kezdetén az Európai Unió és az Egyesült Államok közösen elítélték az észak-koreai rakéta fellövését, és felszólították Phenjant, hogy tartsa tiszteletben korábbi kötelezettségvállalásait.

Obama beszédében megígérte, hogy az Egyesült Államok a jövőben bekapcsolódik a globális klímaváltozás elleni küzdelembe. "Az USA ezt a kérdést eddig nem kezelte súlyának megfelelően" - ismerte el az elnök.

"A csúcstalálkozó megmutatta, hogy az EU és az USA egyformán ítélik meg a globális biztonsági veszélyeket, kihívásokat" - jelentette ki a tanácskozás utáni sajtóértekezleten Mirek Topolánek cseh kormányfő, az unió soros elnöke. Szerinte Obama prágai beszédével és a csúcstalálkozóval "új szintre került az EU-USA viszony". Nagyon fontosnak tartja, hogy a megbeszélések eredményeképpen "megnyílt az út" a két fél együttműködéséhez az energetika és a klímaváltozások elleni harc terén.

Kérdésre válaszolva Topolánek úgy vélte: Obama beszédéből egyértelmű, hogy az amerikai radarállomás csehországi felépítését érintő terv "még nem halott".

"Mindkét oldalon erős az akarat az Európa-Amerika viszony megerősítésére" - értékelte a csúcstalálkozó eredményét José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Szerinte teljes az egyetértés abban, hogy minden területen szükség van a transzatlanti kapcsolatok erősítésére.

Magyarországot a prágai csúcstalálkozón Göncz Kinga külügyminiszter képviseli.

Sarkozy ellenzi Törökország EU-tagságát

Nicolas Sarkozy továbbra is ellenzi Törökország EU-tagságát. A szintén a cseh fővárosban tartózkodó francia elnök kijelentette a TF1 francia televíziónak adott interjújában: Franciaország hű szövetségese az Egyesült Államoknak, de az unió lépéseiről az EU-tagországok döntenek. Mint mondta, mindig ellenezte Törökország belépését, ez most sincs másképp. Törökországnak továbbra is Európa és az Egyesült Államok szövetségesének, különleges partnerének kell maradnia - tette hozzá.

A török csatlakozási tárgyalások 2005 októberében kezdődtek, és látványos eredmények nélkül folynak. Bizonyos országok ellenzik, hogy Törökország bármikor is a jövőben belépjen, mások, például Nagy-Britannia, viszont már régóta szeretnék az EU tagjai között látni az országot. A törökök felvételét szorgalmazza az Egyesült Államok is.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.