Obama kiutat ígért Amerikának

Felelősségünk, hogy ne hagyjunk gyermekeinkre olyan adósságot, amelyet nem tudnak kifizetni - mondta első országértékelő beszédében a washingtoni kongresszus két háza előtt Barack Obama. Az elnök az iraki háború "felelős befejezését" ígérte, és leszögezte: Amerika nem kínoz.

A valósággal számot vető, de ambiciózus értékelést adott az országról kedden este Barack Obama; ezt a CNN gyorsfelmérése szerint az amerikaiak 92 százaléka fogadta nagyon vagy részben pozitívan, és nyolc százalékuk negatívan. A kongresszus két háza, közjogi méltóságok és kormánytagok előtt elmondott, mintegy 52 perces beszédében - amely koreográfiájában megfelelt az "unió helyzetéről" tartott szokásos éves értékeléseknek, noha a debütáló elnök esetében formálisan nem tartják annak - a Fehér Ház első számú lakója azt ígérte: Amerika felépül a gazdasági válságból, sőt "erősebben kerül ki belőle, mint amilyen valaha is volt."

Leszögezte: a krízist előidéző problémák nem egyik napról a másikra keletkeztek, "a rövidtávú haszonszerzés elnyomta a hosszútávú felvirágzás szempontjait". - Emberek olyan kölcsönöket vettek fel, amelyeket nem engedhettek meg magunknak - mondta Obama a demokrata többség tapsviharával és ovációjával többször is félbeszakított beszédében, háta mögött Joe Biden alelnökkel, mint a szenátus, illetve a szintén demokrata Nancy Pelosival, mint a képviselőház elnökével.

A gazdasági kérdések uralta felszólalásban az elnök első helyen emelte ki az állásteremtést - a nemrég elfogadott, 757 milliárd dolláros élénkítőcsomag 3,5 millió munkahely megtartását, illetve létrehozását tűzi ki célul 2010 végéig. Megerősítette: április 1-jétől az amerikaiak 95 százaléka adókedvezményre jogosult, a családok a főiskolai tanulmányok négy évére például 25 ezer dolláros adóhitelt kapnak.

Az élénkítőcsomag csak ez első lépés - jelentette ki Obama -; a hitelválságot még fel kell számolni, "gyorsan és agresszíven kell cselekedni" a hitelfolyam helyreállítása érdekében. Az elnök megígérte: ráncba szedik a pénzintézeteket, és "vége azoknak a napoknak", amikor a bankvezérek a saját kényelmüket helyezhették az előtérbe. Az este egyik kitüntetett vendége volt ennek megfelelően egy floridai bankvezér, aki szétosztotta bónuszát alkalmazottai között.

Obama felszólította a kongresszust, hogy reformálja meg "az idejétmúlt pénzpiaci szabályozórendszert", és közölte: a Bush-kormánytól örökölt, ezermilliárd dollár fölé szökő deficit felszámolása (elnöksége négy év alatt ennek felezése a cél, mintegy 533 milliárd dollárra) republikánus és demokrata oldalról is áldozatokat követel. - Felelősségünk, hogy ne hagyjunk gyermekeinkre olyan adósságot, amelyet nem tudnak kifizetni - szögezte le.

A bő egy hónapja beiktatott elnök - akinek szavaira, részben együttműködést ígérve, Bobby Jindal, Louisiana állam indiai bevándorlóktól született kormányzója felelt a republikánusok részéről - külön kiemelte a politika három területét: az energetikát, az egészségügyet és az oktatást. Barack Obama felszólította a Capitoliumot a károsanyag-kibocsátási célok meghatározására; mint mondta, a zöld energiát nyereségessé kell tenni, Amerikának az energetikában újra vezető szerepet kell betöltenie.

Elkötelezte magát egyben az autógyárak szerkezetátalakításának támogatására - anélkül, hogy az államnak kellene helyrehoznia hibáikat. Az egészségügyi reformmal szerinte nem szabad várni - 45 millió amerikainak, köztük minden negyedik texasinak, nincs ilyen biztosítása. Az elnök "a gazdasági hanyatlás receptjének" nevezte, hogy az USA főiskolásainak fele nem végzi el tanulmányait, és azt ígérte: 2020-ra Amerika a világon a legjobb arányt éri el ebben.

A beszéd végére szorult külpolitikai értékelésben az új elnök - miközben meghajolt az amerikai katonák szolgálata előtt - az Irakban elpazarolt milliárdokról beszélt, és az ottani háború felelősségteljes lezárását vetítette előre. Nemcsak Irakkal, de Afganisztánnal és Pakisztánnal kapcsolatban is "új és átfogó stratégiát" ígért a terroristák megfékezésére. Miközben "gyorsan és bizonyosan" az igazságszolgáltatás elé kerülnek az elfogott szélsőségesek, "Amerika nem kínoz" - erősítette meg az USA a guantánamói börtön egy éven belüli bezárását is elrendelő, 44. elnöke. Egyben a védelmi költségvetés reformjára is utalt, és a "hidegháborús korszak fegyverrendszereire, amelyeket nem használunk."

Elszólta magát Hillary Clinton

Bírálatok érték emberjogi csoportok részéről és az amerikai nyilvánosságban is a jövő héten előbb az egyiptomi Gáza-donorkonferenciára (amelyen az USA 900 millió dollárt ígérhet), majd Izraelbe és Ciszjordániába, a palesztin autonómia területére látogató Hillary Clintont múlt heti, ázsiai útja kapcsán. A külügyminiszter a többi közt az észak-koreai hatalmi utódlással kapcsolatban bocsátkozott spekulációba, a Kína kapcsán felmerülő - és korábban általa is élesen felvetett - emberjogi aggályokról pedig azt mondta: "úgyis tudjuk, mit felelnek ezekre."

- Baklövés volt. Egy dolog nem tenni semmit, majd négyszemközt felvetni ezeket a kérdéseket, és egy másik a fát vágni a politikánk alatt azzal, hogy kimondjuk: nem fog működni - vélte Christian Brose, Condoleezza Rice, az előző külügyminiszter beszédírója, a PBS közszolgálati adó NewsHour című műsorának kommentárora. A The Washington Post keddi vezércikke szinte kioktató hangnemben rója meg a kínai szabadságjogokért másfél évtizede még bátran kiálló egykori first ladyt, amiért alábecsüli a szavak jelentőségét. - Clinton kijelentésének hatása lesz: demoralizálja a kínai demokratikus aktivisták ezreit, és sokakat elgondolkoztat a világon azzal kapcsolatban: milyen is az új amerikai adminisztráció - írta a befolyásos fővárosi lap.

Barrack Obama a Kongresszus tapsát fogadja
Barrack Obama a Kongresszus tapsát fogadja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.