Obama ki sem állt a sajtó elé Netanjahuval

A washingtoni látogatáson tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedd este a Fehér Házban találkozott Barack Obama amerikai elnökkel. Másfél órás tárgyalásuk témáit egyelőre homály fedi.

Az izraeli kormányfő utolsó keddi programja volt a fehér házi látogatás. A szokástól eltérően újságírók nem láthatták, amint a két politikus kezet fog, és elkezd tárgyalni egymással. Tárgyalásuk után Netanjahu még két óráig volt a Fehér Ház vendége – nem ismert, hogy kié. A Fehér Ház egyik tisztviselője szerint az izraeli miniszterelnök kérésére az első, másfél órás beszélgetés után még 30 percet kapott Obamától. Az izraeli miniszterelnök állítólag emelt hangon szólt Jeruzsálem kérdéséről, a jelek szerint keveset törődve Obama nyilvánvaló elégedetlenségével.

A Jeruzsálemben kiadott hivatalos izraeli közlemény szerint jó légkörben zajlott le a washingtoni eszmecsere, s a küldöttségek szerdán folytatják a keddi találkozón fölvetett gondolatok megvitatását. Más részletet egyelőre senki nem árult el a tárgyalásokról, a két politikus ki sem állt a nyilvánosság elé – éles kontrasztban az izraeli miniszterelnököknek Washingtonban eddig mindig kijáró ünnepi fogadtatással.

Netanjahu az ezt megelőző órákban találkozott a törvényhozás képviselőivel. Megfigyelők szerint a kongresszusban sokkal szívélyesebb fogadtatásban volt része, mint a kormányzatnál. A törvényhozás épületében, a Capitoliumban kijelentette: még egy évnyi késedelmet szenvedhetnek a közel-keleti béketárgyalások, ha a palesztinok nem adják fel az izraeli telepépítések teljes befagyasztására vonatkozó követelésüket.

– Mi a kongresszusban Izrael mellett állunk – mondta Nancy Pelosi demokrata párti házelnök Netanjahuval találkozva. Mint fogalmazott, „egy hangon szólunk Izrael ügyében”. – Nincs sehol a világon erősebb szövetségesünk, mint Izrael – csatlakozott véleményéhez John Boehner, a republikánus képviselőcsoport vezetője. Mindketten hangsúlyozták, az atomfegyver megszerzésére törekvő Irán jelentette fenyegetés elhárításában az Egyesült Államok és Izrael együttműködik egymással.

Hillary Clinton külügyminiszter az AIPAC Izrael-barát amerikai lobbicsoport éves tanácskozásán bírálta Izraelt, amiért a közel-keleti békefolyamatot veszélyezteti a kelet-jeruzsálemi lakásépítkezés folytatásával. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok Izrael iránti támogatása "szilárd, megingathatatlan, tartós és örök", ugyanakkor megállapította: az újabb izraeli építkezés a vitatott hovatartozású területen aláaknázza Amerika azon képességét, hogy segíteni tudjon az arab-izraeli viszály befejezésében.

– Netanjahu politikája az oka annak, hogy nem lehet felújítani az izraeli-palesztin tárgyalásokat. Mi készek vagyunk tárgyalni, ha Netanjahu tartja magát ahhoz, ami a közel-keleti kvartett nyilatkozatában szerepel" - jelentette ki az izraeli kormányfő washingtoni tárgyalásaira reagálva a ciszjordániai Rámalláhban Nabil Abu Rudeina, Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik tanácsadója.

A közel-keleti kvartett (ENSZ, Európai Unió, Egyesült Államok és Oroszország) pénteki moszkvai tanácskozásán felszólította Izraelt, hogy a kvartettnak a 2003-ban készült útitervével összhangban fagyassza be a lakásépítést a megszállt területeken. Az útiterv a palesztinokat pedig arra kötelezi, hogy fegyverezzék le szélsőségeseiket.

Az Obama-Netanjahu találkozó közben vált ismertté, miszerint a jeruzsálemi önkormányzat engedélyt adott arra, hogy a város keleti felén felszámoljanak egy palesztin szállodát, és a helyén felépítsenek egy húszlakásos társasházat izraeli családok számára.

Tengerészgyalogos az érkező Netanjahu kocsijánál. A Fehér Házban a dalai lámát sem fogadták ilyen visszafogottan
Vehicle carrying Israel's Prime Minister Benjamin Netanyahu arrives at the White House for a meeting with U.S. President Barack Obama in the Oval Office in Washington, March 23, 2010. REUTERS/Larry Downing (UNITED STATES - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.