Nyugdíjasokat lop meg az Iszlám Állam

A brit rendőrség úgy véli, hogy csalók több százezer angol fontot loptak el nyugdíjasoktól. Az áldozatoktól telefonon kértek banki információkat, így hozzáférhettek számláikhoz, ahonnan az idősek egész életen át gyűjtögetett megtakarításait az Iszlám Állam szunnita szélsőséges csoportnak utalták.

A londoni rendőrség az ügy kapcsán tartott razziák során három férfit vett őrizetbe. Az iszlám fanatikusokDaily Mail cikke szerint a Nagy-Britanniában élő nyugdíjasok egész életen át gyűjtögetett pénzét lopták el.

A csalók rendőrnek adták ki magukat a telefonhívások során, és azt mondták az idős és sebezhető embereknek, hogy veszélyben vannak megspórolásaik, ezért utalják azt át egy biztonságos számlára.

Egyik áldozatukat így 150 ezer, míg egy másikat 130 ezer fonttal károsították meg. Mindketten a nyolcvanas éveiben járó idős brit állampolgárok voltak, és csak akkor kaphatják vissza pénzüket, hogy ha a rendőröknek sikerül elfogni a csalókat és ráakadnak az ellopott pénzekre is, aminek elég kicsi a valószínűsége.

A terrorszervezet a könnyen, csalással megszerzett pénzt vélhetően fegyverekre, lőszerre, és harci felszerelésre költi. A rendőrség arra figyelmeztette a brit lakosságot, hogy figyeljenek oda, és ne váljanak a dzsihadisták támogatóivá. 

A lap szerint az Iszlám Állam az egyik leggazdagabb terrorista csoport, vagyona több mint 1,2 milliárd fontra rúg. Ennek egy része az elfoglalt olajmezőkből származik, a többi pedig a túszokért adott váltságdíjakból és az üzleti zsarolásokból. Ezen felül vélhetően több brit segélyszervezet is közvetve, akaratlanul is pénzzel segíti az IS-t.

A brit Jótékonysági Bizottság 86 szervezetet is vizsgál, melyre veszélyt jelenthetnek az iszlám szélsőségesek. Ebből harminchét a szíriai konfliktus áldozatait segíti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.