Nyugati, kommunista és hívő

Szégyen – kiáltják egyesek, míg mások „egy darab német normalitásról” beszélnek. A minősítésektől függetlenül a mindössze 2,2 millió lakosú Türingiában történelmet írnak. Huszonöt évvel a berlini fal leomlása és negyedszázados kereszténydemokrata (CDU-s) kormányzás után a keletnémet tartományban Bodo Ramelow személyében posztkommunista miniszterelnök került hatalomra, méghozzá vörös-vörös-zöld alapon, a Baloldal, a szociáldemokraták és a zöldek koalíciójának élén.
Bodo Ramelow csókot küld a feleségének
Bodo Ramelow csókot küld a feleségének
Ralph Orlowski / Reuters

– Sokan egy szövetségi szintű összefogás tesztjét látják Türingiában, de szerintem a három pártot országosan rengeteg minden választja el egymástól. Türingiában nincs kül-, biztonság- és Európa-politika, márpedig e témákban az érintettek, különösen a szocdem-zöld páros és a Baloldal között óriásiak a különbségek – hangoztatta lapunknak nyilatkozva Torsten Oppelland, a Jénai Egyetem Politikatudományi Intézetének professzora.

Oppelland emlékeztetett rá, hogy a Baloldal az újraegyesítés óta már több keletnémet tartományban volt kormányon, a többi között a berlini városházán is. Kétségkívül ügyes húzásnak bizonyult, hogy Ramelow-val egy „wessit”, vagyis egy született nyugatnémetet hoztak olyan helyzetbe, hogy az egykori NDK területén ő lehet a kommunista utódpártot is magában foglaló Baloldal első tartományi miniszterelnöke.

A szakszervezeti vezető 1990 után költözött keletre, nincs NDK-s múltja. Ráadásul hívő evangélikus, igaz, a kormányfői eskütételkor kihagyta az Istenre való utalást. Beiktatása utáni első beszédében az 58 éves politikus nyomatékosan bocsánatot kért az egykori áldozatoktól, illetve azok hozzátartozóitól a volt NDK és annak hírhedt állambiztonsága, a Stasi által elkövetett bűnökért. Ezzel jelezte, hogy ő igenis szembenéz a múlttal, amit a türingiai pártszervezet sokáig nem tett meg.

A koalíciós szerződésbe is bevették, hogy a néhai NDK nem volt jogállam, és a Baloldal vállalta az 1949–1989 közötti időszak teljes feldolgozását is. Az új tartományi kormányfő egyben tisztességes bánásmódot kért az ellenzéki CDU-tól, azt, hogy pártját ne amúltja, hanem a kormányzati teljesítménye alapján ítéljék meg. A vörös-vörös-zöld koalíció ugyan csak egyfős többséggel rendelkezik az erfurti törvényhozásban, de Oppelland professzor szerint pont ez a „gyenge pont” ígér viszonylag hosszú élettartamot.

– Több jel utal arra, hogy együtt maradnak, mint arra, hogy megbuknak – véli a politológus, hozzátéve: a három párt egymásra van utalva, lényegében egymás foglyai. A Baloldal bizonyítani akar, a szocdemek és korábbi koalíciós partnerük, a CDU között túl sok híd égett fel, a zöldek pedig örülnek annak, hogy a volt NDK-ban ismét kormányzati pozícióhoz jutottak. A német GDP mindössze két százalékát adó Türingiában a munkanélküliség hét százalék körül mozog, viszont a tartomány adóssága meghaladja a 18 milliárd eurót.

A Baloldal vállalta, hogy tartja magát a korábbi CDU–SPD-koalíció államadósság-csökkentő programjához. Igaz, miközben rálépnek az adósságfékre, egy évig ingyenes óvodai ellátást, a közalkalmazotti állások bővítését, például ötszáz pedagógusi pozíció létrehozását ígérik, és nem csökkentik a kulturális szférának szánt támogatásokat sem. Megháromszorozni tervezik a szélenergiatermelést, szélkereket erdős területen is engedélyeznek. Új utak építése helyett a meglévők felújítását helyezik előtérbe.

A szövetségi politikára visszatérve Oppelland azt hangsúlyozta, bár a vörös-vörös-zöld pártok 1998 és 2009 között és most is matematikai többséggel bírtak, bírnak a Bundestagban, és az SPD balszárnya is erősen hajlik egy ilyen hármas koalícióra, a szocdemek és a zöldek többsége ettől még ódzkodik. Országos szinten nekik a Baloldal még mindig szélsőséges. Az ökológiai párt amúgy is a politikai közép képviselőjeként, minden demokratikus erő felé nyitott formációként határozza meg magát.

Ha már politikai kísérleti laboratóriumról van szó, Türingia mellett a nyugati szomszédot, Hessent is lehetne emlegetni: ott a zöldek 2014 januárja óta a CDU partnereként kormányoznak együtt Angela Merkel kancellár kereszténydemokrata pártjával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.