Itt az idő, hogy elkezdjük néven nevezni azt, ami körülöttünk zajlik: világválság – indítja cikkét a New York Times vezető publicistája, Nobel-díjas közgazdász. Bevallása szerint Paul Krugman nem vészmadárkodni akar; csak azért, mert a munkanélküliség még nem éri el az 1933-as szintet, vagy mert nincs a láthatáron egy új Hitler, sem a gazdasági, sem a politikai folyamatokra nem lehet legyinteni azzal, hogy „ez azért nem annyira rossz.”

Hogy miért nem, ahhoz elég átnézni Európába – írja Krugman. Nem mintha Amerikában túl fényes lenne a helyzet, hanem azért, mert annak a súlyát, ami Európában történik, nem mindenki érti meg. Először is ott van az euró válsága, amely csendben megfojtja a nagy európai álmot. Ahelyett ugyanis, hogy a közös pénznem összekötné a kontinens országait, csak a gazdasági bizalmatlanság légkörét teremtette meg.

Főleg a mindegyre csak szigorodó megszorítások miatt, amelyek mellett a gazdasági növekedést serkentő erőfeszítéseknek a jelét sem látni sehol – véli az amerikai publicista, aki szerint mindez kétfajta kárral járt együtt. Egyrészt azzal, hogy a megszorítás mint gazdaságpolitika önmagában is kudarcra van ítélve: mindenhol csak növelte a munkanélküliséget, a piaci bizalom pedig nem tért vissza. Európát most már akkor is recesszió fenyegeti, ha az azonnali veszélyt jelentő pénzügyi válságot sikerül elhárítani. Másrészt a megszorítások mérhetetlen haragot keltettek: „sok európai” dühvel fogadja őket, a keménykezű német politikai akarat hatalmi törekvéseit látva bennük.

Senki, aki tisztában van Európa történelmével, nem nézheti borzongás nélkül ennek az ellenséges érzületnek az újbóli feltűnését. És történhet rosszabb – írja Krugman.

A jobboldali pártok Ausztriától Finnországig szárnyalnak. Amíg Ausztriában a Szabadságpárt – amelynek vezetője korábban neonáci kapcsolatokkal is büszkélkedhetett – a népszerűségi felméréseken rendre fej fej mellett végez a hagyományos pártokkal, a bevándorlás ellen fellépő Igazi Finnek áprilisban feltűnő sikerrel szerepeltek a parlamenti választásokon. És ezek olyan országok, amelyek gazdasága viszonylag jól viseli a válság hatásait. Kelet-Európában még inkább baljóslatú a helyzet. Nem elég ugyanis, hogy az új EU-tagországokban meredeken esik a demokrácia társadalmi támogatottsága, az NYT publicistája szerint egyikükben – Magyarországon – ezekben a pillanatokban is folyik a demokratikus intézményrendszer tönkretétele.

Ezzel kapcsolatban nem is a harmincas éveket idéző „rémálom”, az antiszemita, „korábban még paramilitáris erővel is rendelkező” Jobbik jelenti az azonnali veszélyt, hanem a jobbközép kormánypárt, a Fidesz – jegyzi meg Krugman.

A Fidesz nagyrészt gazdasági okok miatt szerzett elsöprő többséget a parlamentben tavaly. Magyarországon ugyan nincs még euró, de keményen megsínylette a nagyrészt devizában felvett hiteleket és őszintén szólva az előző, balliberális kormány alatt burjánzó korrupciót és a hozzá nem értő gazdaságpolitikát. És a Fidesz most elszántnak tűnik, hogy maradandóan rátegye a kezét a hatalomra.

Krugman a Princeton Egyetem egyik szakértőjére, Kim Lane Scheppelére hivatkozva emlékeztet, hogy a készülő választási törvény szinte lehetetlenné teszi, hogy a Fideszen kívül más pártok is kormányt alakíthassanak; hogy a bírói testületek függetlenségét kompromittálják a pártkáderekkel feltöltött törvényszékek; hogy az állami média Fidesz-szócsővé avanzsált, a független sajtó pedig zaklatásnak van kitéve, és hogy egy új alkotmánytervezet gyakorlatilag kriminalizálná a baloldal vezető politikai tömörülését.

Mindez együtt – állapítja meg Krugman – egy tekintélyelvű uralom újjáépítése felé mutat, amely a demokrácia papírvékony máza alatt akar működni „Európa szívében”. És előjátéka annak, mi történhet meg máshol is, ha folytatódik a válság.

Az amerikai publicista szerint az egyelőre nem világos, hogy Magyarország tekintélyuralmi fordulatával mi is a teendő. „Becsületére legyen mondva, az amerikai külügyminisztérium nagyon is rajta van az ügyön, de ez alapvetően egy európai téma, az Európai Unió pedig már a kezdet kezdetén kihagyott egy lehetőséget, hogy elhárítsa a hatalom megkaparintására törő kísérleteket – nagyrészt azért, mert Budapesten akkor erőszakolták át az új alkotmányt, amikor az ország az unió soros elnöki tisztét töltötte be. „Megfordítani ezt a lejtmenetet most már nagyon nehéz lesz. De Európa vezetői jobb, ha megpróbálják, vagy azt kockáztatják, hogy elveszítenek mindent, amit képviselnek” – véli ennek kapcsán Krugman, hozzátéve: „(Az európai vezetőknek) újra kell gondolniuk a mindegyre kudarcot valló gazdaságpolitikai elképzeléseiket is. Mert ha nem, csak további visszaesés vár a demokráciákra – és akkor az euró összeomlása még a legkisebb gond lesz.”