Nyáron 4,5 napos munkahetet vezetne be Kína

A nyári hosszú hétvégék bevezetése, vagyis a rugalmas, négy és fél napos munkahét mellett áll ki a kínai kormány a turizmus további fellendítése érdekében - számolt be a kínai média az államtanács döntéséről.

A kormány arra ösztönzi a dolgozókat és a munkáltatókat, hogy - ha tehetik - már pénteken délben fejezzék be a munkát és utazzanak, hadd élénküljön a gazdaság, bővüljön a fogyasztás.

A kínai internetes fórumokon közlemény formájában nyilvánosságot kapott felvetés nagy érdeklődést váltott ki. Több mint 25 millió olvasója közül akadtak, akik nyomban hosszú életet kívántak a kormányfőnek, míg mások azt kérték, ha lehet, még az idei nyár vége előtt intézkedjen.

A kormány 26 javaslatban fogalmazta meg turizmust ösztönző intézkedéseit, s ezek egy része a látványosságok, történelmi és természeti turisztikai célpontok körülményeinek javítására vonatkozik. Másik részében viszont többek közt a helyi kormányzatokat arra utasítják, igyekezzenek területükön meggyőzni a vállalkozókat, hogy nyáron engedjék el a dolgozóikat már péntek délben.

A China Daily című napilapban megszólaltatott turisztikai hivatali vezető szerint az irányelvek a fizetett szabadságok kötelező és rugalmas kiadását is szorgalmazzák.

Erre azért van szükség, mert a kínai munkahelyek nagy részén vagy nem adják ki a törvény szerint járó szabadságot, vagy a munkavállalók nem veszik ki azt, mert attól tartanak, hogy ha megtennék, rossz benyomást keltenének a főnöküknél, esetleg kedvezőtlenül befolyásolnák az előremenetelüket. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a jogosultaknak alig a fele él, vagy élhet a lehetőséggel.

A felmérésekből kiderült, az állami vállalatoknál, párt és kormányzati szerveknél, hivataloknál, önkormányzatoknál, intézeteknél jobban érvényt tudnak szerezni a fizetett szabadsággal kapcsolatos előírásoknak, míg a magáncégek, a kis és közepes vállalkozások, a szolgáltató ipar szereplői már sokkal inkább fittyet hánynak azokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.