Norvégia bekérette a magyar nagykövetet

A Norvég Alapokat érő kormányzati támadások miatt Norvégiában bekérették Magyarország nagykövetét. Az intézkedésről elsőként író Magyar Nemzetnek Jeszenszky Géza nagykövet erősítette meg az információt. Jeszenszkyt szerdán délelőtt hallgatják meg azok miatt a támadások miatt, amelyet Lázár János miniszterelnökségi államtitkár indított a Norvég Alapok ellen azzal a váddal, hogy a támogatott magyar szervezetek között ellenzéki kötődésűek is vannak.

Lázár májusban kifogásolta, hogy a Norvég Alapok egyik programja, a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit egy LMP holdudvarába tartozó szervezet, az Ökotárs Alapítvány osztja el. Lázár erre hivatkozva kérte Norvégiát a támogatások leállítására, amit a skandináv ország nem teljesített.

„Látjuk, hogy van egy sajnálatos vita a magyar és a norvég kormány között. Reméljük azonban, hogy ez minél hamarabb rendeződik” – fogalmazott Jeszenszky a Magyar Nemzetnek. A nagykövet szerint a bekéretés időpontja sem véletlen, hiszen Oslóban azután kerítettek rá sort, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hétfőn ellenőrizte a Norvég Alap pénzeit elosztó konzorcium tagjait. Jeszenszky egyébként nem számít újdonságra, szerinte a norvég kormány eddig is jól ismert álláspontját ismertetik vele.

A Norvég Alapok az Európai Unió és Norvégia, Izland, valamint Liechtenstein megállapodása nyomán jött létre. Az érintett országok arra szerződtek: az uniótól kapott kereskedelmi kedvezményekért cserébe támogatják egyes tagországok fejlesztéseit. A Norvég Alapban a 2009–2014-es időszakban Magyarországnak biztosított mintegy 40 milliárd forintot tizenkét programterületen osztják szét. Kilenc területre kormányzati szervek közvetítésével érkezik a pénz, három esetben viszont a támogatók által megbízott alapkezelők osztják el a forrásokat. Ez utóbbiak közé tartozik a civil szervezetek támogatására létrehozott Norvég Civil Támogatási Alap, amelynek forrásairól – 2009 és 2014 között mintegy négymilliárd forintról – az Ökotárs Alapítvány vezette konzorcium dönt pályázatokon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.