Norvég miniszterelnök: a tehenek túl sokat finganak

Komoly vitákat váltott ki hazájában Erna Solberg norvég kormányfő kijelentése, mely szerint az ország tehenei túl sok bélgázt eresztenek a levegőbe, ezzel növelve a légkör szennyezettségét.

Solberg a november 30-án kezdődő párizsi klímacsúcs előtt tette felháborodást keltő kijelentéseit. A norvég miniszterelnök azt mondta, hazájában a legjobb módja a károsanyag-kibocsátás csökkentésének, ha a mezőgazdaságban teszik meg azt, beleértve a tehenek fingását is.

Norvégiában a károsanyag-kibocsátás 32 százaléka a közlekedésből, 9 százaléka pedig a mezőgazdaságból származik – írja a Local.

A miniszterelnök szavain néhányan jót kuncognak Norvégiában, ám a mezőgazdasági dolgozók nem találják tréfásnak a dolgot. Ann Merete Furuber, az egyik norvég mezőgazdasági egyesület elnöke elmondta, hogy a kormányfő kijelentései csak azt mutatják, mennyire tájékozatlan a témában. Furuber szerint nem a tehenek fingja okozza a legnagyobb légszennyezést a skandináv országban, hanem az ipari termeléskor és a közlekedés során keletkező káros anyagok.

"A tehenekből származó metángáz három százaléka távozik csak bélgázokkal, a többi böfögéssel és a levegő kifújásával távozik – magyarázta Magne Narvik, a Norvég Élettudományi Egyetem professzora, aki megerősítette, hogy a miniszterelnök megállapításai helytelenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.