Neonáci portál ellen indult eljárás Szlovákiában

Bűnvádi eljárást indítottak Szlovákiában négy ember ellen, akik egy neonáci internetes honlapot üzemeltettek - közölte Andrea Polaciková, az országos szlovák rendőrparancsnokság szóvivője csütörtökön.

A SITA hírügynökség jelentése szerint mind négy gyanúsítottat az alapvető emberi szabadságjogokat elnyomó mozgalom népszerűsítésével és támogatásával vádolják, s ezért akár nyolc év börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

A 19 és 26 év közötti fiatalok a Hnutie Kreativity elnevezésű internetes honlapot szerkesztették, illetve együttműködtek vele. A honlap az Egyesült Államokban volt bejegyezve, de a rendőrség kiderítette, hogy az adminisztrátor az észak-szlovákiai Eperjesen lakik, és álnéven dolgozott. A hatóságok szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy tudta: törvénysértő, amit tesz. A három másik gyanúsított kassai lakos. Mind a négyen kapcsolatokat tartottak fenn más szélsőséges szervezetekkel is.

A Hnutie Kreativity honlapon számos hivatkozás volt külföldi neonáci honlapokra és szervezetekre (Combat 18, Blood and Honour).

A rendőrség speciális egysége februárban kezdett el foglalkozni az üggyel. A négy gyanúsítottnál elvégzett házkutatások során jelentős mennyiségű neonáci anyagot - könyveket, propagandafüzeteket és más sajtótermékeket, fényképeket, jelvényeket, DVD-ket, trikókat - találtak, amit lefoglaltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.