Nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolják a bikram jóga alapítóját

Bikram Choudhury ellen két korábbi tanítványa tett feljelentést. A közvetlenül a guru irányítása alá tartozó jógastúdiók szerintük szektaként működnek.

Nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolják Kaliforniában Bikram Choudhuryt, a róla elnevezett jógairányzatról világszerte ismert életmódgurut – írja a Guardian. A 67 éves férfi ellen két tanítványa – két nő – tett feljelentést, amely szerint a 67 éves kalkuttai születésű férfi „hajlamos” fiatal nők szexuális zaklatására. A feljelentésben ezen a vádon kívül fogva tartás és „emberkereskedelem is szerepel.

Choudhury egy nemzetközi jógabirodalom feje. Azt a 26 egymást követő gyakorlatból álló sorozatot nevezte el magáról, amelyet a tanítványok az előírások szerint 38-40 fokra felfűtött szobákban végeznek. Állítása szerint a guru tanított már jógázni több amerikai elnököt – Richard Nixont, Ronald Reagant és Bill Clintont –, de híve Madonna, David Beckham, Lady Gaga, George Clooney és rengeteg más világsztár is. A nemzetközi központ mottója egyébként a Hot Body, Cool Mind, amelyet a magyarországi stúdió a „Test nem marad szárazon!” kifejezéssel fordított le.

Márciusban Choudhury ellen egyszer már tettek feljelentést hasonló vádakkal, igaz, akkor „csak” szexuális zaklatásért, és nem nemi erőszak miatt. Az egyik mostani feljelentő szerint Choudhury 2011 őszén erőszakolta meg őt kétszer, és az eset után azzal próbálta meg elhárítani magáról a felelősséget és „bűntudatot kelteni”, hogy azt állította, a tanítványa ajánlkozott fel neki. Vallomása szerint a nő Choudhurynak megmondta, hogy amit csinál, az illegális, nem kívánt, és beleegyezés nélkül történt dolog volt. A másik áldozatát Choudhury egy évvel korábban, 2010 novemberében molesztálta, azután, hogy a nő a barátjától egy többhetes, tizenháromezer dolláros tanárképző tanfolyami részvételt kapott ajándékba Choudhury San Diego-i jógaközpontjában. A guru állítólag már a kezdet kezdetén kinézte magának a nőt, azt állítva, „aranyat talált”: bár az egyre frivolabb közeledési kísérleteket a nő visszautasította, Choudhury végül mégis megerőszakolta, a feljelentés szerint akkor, amikor az áldozat már túl gyenge volt az ellenálláshoz.

A két feljelentő anonimitást kért, Jane Doe 1 és Jane Doe 2 néven említik őket. A vallomásaikból összeálló kép szerint a közvetlenül Choudhury irányítása alatt álló stúdiókban a bikram afféle szektaként működik: a tanfolyamon a résztvevőknek azt mondják, hogy a guru Jézus Krisztushoz és Buddhához mérhető személyiség, hogy ez a jógafajta gyógyítja a rákot, és hogy aki folyamatosan űzi, száz évig fog élni. Ehhez képest az leendő jógaoktatóknak szervezett tanfolyamokon mindennapi jelenség volt az alázás és a megfélemlítés, Choudhury előadásai pedig hemzsegtek a rasszista kiszólásoktól és a melegekre és az amerikaiakra tett pejoratív megjegyzésektől. A tanfolyamokon vasszigor uralkodik: a leendő jógaoktatóknak megmondják, hogy mit ehetnek, milyen ruhákat viselhetnek – lehetőleg lengét, a zöld tilos –, hogy mit mondhatnak, és azt is, hogy milyen arckifejezéssel csinálják a gyakorlatokat.

Ami az emberkereskedelem vádját illeti, Choudhurynak állítólag van egy 25 emberből álló belső köre, amelyben mindenki mindenről tud, és amely a „tengerentúlról” önkénteseket toboroz. Ezek a női önkéntesek annyira félnek Choudhury haragjától, hogy a bevándorlási jogszabályokat megsértve hajlandóak az Egyesült Államokba utazni, ahol nulla fizetésért hajlandóak mindenre, amit a guru csak kér. A feladatok között szerepel, hogy Choudhuryt „ápolni” kell, elkészíteni a teáját és akaratuk ellenére elviselni a nemi erőszakot is – idéz a Guardian a két feljelentésből.

Ahogy egyik 2006-os cikkében a brit lap írta, a bikram a jóga világában olyan, mint a kávééban a Starbucks. Choudhurynak jelenleg a világ három kontinensén 1650 jógastúdiója van, Beverly Hills-i irodájában ülve pedig az alapító meg sem tudta mondani, mennyit keres. „Sokat. Milliókat naponta, tízmilliót egy hónapban? Ki tudja?”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.