Német-lengyel koszorú a varsói gettó emlékművén

Christian Wulff német és Bronislaw Komorowski lengyel elnök kedden közösen megkoszorúzta Varsóban az 1943-as gettófelkelés hőseinek emlékművét.

A két államfő méltatta a néhai Willy Brandt  nyugatnémet kancellár 40 évvel ezelőtti gesztusát, váratlan térdre ereszkedését az emlékmű előtt. A német államfő abból az alkalomból látogatott Lengyelországba, hogy 1970. december 7-én - ugyanazon a napon, amikor Brandt térdre ereszkedett - írták alá Varsóban azt a megállapodást, amelyben a Német Szövetségi Köztársaság elismerte Lengyelország nyugati határait.  Brandt gesztusának híre annak idején bejárta a világsajtót, és fordulatot jelentett Lengyelország és Németország kiengesztelődésének folyamatában a második világháború után. Ugyanakkor az egykori német jobboldal hevesen bírálta a kancellárt, voltak, akik hazaárulással vádolták.

A két államfő lerótta tiszteletét az 1944-es varsói felkelés áldozatainak varsói emlékműve előtt is. Ezzel összefüggésben Komorowski megjegyezte, hogy Brandt valószínűleg csak azért nem térdelt le a varsói felkelés hőseinek emlékműve előtt is, mert akkor még ez az emlékmű nem létezett.

A koszorúzást követően a két államfő a varsói elnöki palotában a lengyel ifjúság képviselőivel találkozott. Wulff Brandt egykori gesztusáról szólva kijelentette: „Ezzel másfajta németek, egy másik Németország képe alakult ki, a szabad, demokratikus és a békét szerető Németországé, amely kiegyezést keres szomszédaival". Komorowski a németekkel való "kiengesztelődés csodájáról" beszélt, amely más országoknak is példát mutathat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.