Németországban katona is lehet az uniós állampolgár

A bevándorlás "nyereség és esély" Németországnak, az "ellenőrizetlen és irreguláris migráció" viszont biztonságpolitikai kihívás – jelentette ki Ursula von de Leyen védelmi miniszter ma Berlinben, ahol elhangzott, hogy a következő 15 évben 130 milliárd eurós fejlesztést hajtanak végre a hadseregnél, és a katonai pályát megnyitják a nem német uniós állampolgárok előtt. 

Elkészült Németország új biztonságpolitikai stratégiája, a szerdán Berlinben bemutatott tervek szerint az ország készen áll arra, hogy nagyobb felelősséget vállaljon a globális biztonságpolitikai folyamatok alakításában.

A német védelmi miniszter a Fehér könyv Németország biztonságpolitikájáról és a Bundeswehr (a német hadsereg) jövőjéről 2016 című dokumentum bemutatóján kiemelte: azért kellett újragondolni a stratégiát, mert a válságok soha nem tapasztalt "sűrűsége és párhuzamossága" jellemzi a nemzetközi viszonyokat, és "Németország is megváltozott".

Németország készen áll a "vezetésre", de soha nem egyedül, hanem "középről", szövetségeseivel együtt és történelmi tapasztalatainak figyelembe vételével - húzta alá a miniszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.