Nemcsak a Jobbik miatt választották Magyarországot

Budapesten tartja hétvégi európai csúcstalálkozóját az Izrael Szövetségesei Alapítvány, amely 17 országból 26 parlamenti képviselőt hívott meg az eseményre.
Mint megtudtuk, a helyszín megválasztásában nem volt mellékes szempont a magyar szélsőjobboldal, így a Jobbik megerősödése, de nem pusztán erről van szó. – Alapítványunk egyik legnagyobb támogatója a Zsidó Világkongresszus, amely szeretné ezzel is hangsúlyozni, hogy nagyon komolyan veszi a magyarországi fejleményeket – mondta lapunknak Pátkai András, az alapítvány európai igazgatója. Ugyanakkor hozzátette, szervezetük és a felszólaló politikusok az antiszemita jelenségek ellenére nem tartják hazánkat antiszemita országnak. „Nagy a támogatottsága a zsidó–keresztény párbeszédnek és az Izrael Állam melletti kiállásnak is." Pátkai elmondta, hogy nagyban építenek az alulról jövő kezdeményezésekre: társadalmi befolyásával, mozgósító képességével ezért is számítanak a Hit Gyülekezetére, amely a budapesti csúcs fő szponzora.

A Zsidó Világkongresszus egy évvel ezelőtt Budapesten ülésezett. Elnöke, Ronald Lauder amerikai üzletember a mostani rendezvényre is hivatalos, és úgy tudjuk, hogy beszédében várhatóan kitér a Jobbiknak a magyar politikában játszott szerepére is. Tavaly a világkongresszus nagyobb elhatárolódást várt Orbán Viktor kormányfőtől, akit ezért bírálattal illettek, de Lauder visszakozott, miután tudomást szerzett Orbánnak a Je­diót Ahronot izraeli lapnak tett nyilatkozatáról.

Az Izrael Szövetségesei Alapítvány 25 országban ad keretet a parlamenti képviselők Izraelt támogató törekvéseinek – derül ki a szervezet sajtóközleményéből. A jeruzsálemi székhelyű alapítvány Washingtonban, Brüsszelben, Berlinben és Buenos Airesben tart fent irodát. A létrehozott Izrael-barát parlamenti csoportok „elkötelezték magukat az izraeli fennhatóság alatt levő egységes Jeruzsálem jövője, valamint a zsidó állam biztonságos védhető határai mellett". Olyan izraeli politikusokat hívtak Budapestre, mint Uzi Landau idegenforgalmi miniszter, akit csütörtökön fogadott Orbán, vagy Dani Dajan, a Júdea és Szamáriában (Ciszjordániában) élő zsidókat képviselő Jesa telepestanács nemzetközi megbízottja, aki az izrae­li–palesztin békefolyamat „két állam" megoldásának alternatívájáról beszél majd. A magyar kormányt Soltész Miklós egyházügyi államtitkár, az Országgyűlést Hiller István alelnök képviseli.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.