Zsidó vagy nem zsidó? - Az Apple nem hátrál

A cég véleménye szerint nem vonhatja vissza a jogvédők által kifogásolt alkalmazást, mivel így megsértené vásárlók tulajdonhoz való joga.

Az iPad-re és iPhone-ra készített alkalmazás elsősorban arra szolgál, hogy bármely nevet beütve megtudjuk, az illető zsidó származású volt-e – feltéve, hogy neve szerepel a program 3500 nevet tároló adatbázisában – írja a Le Monde. Az app azonban hamar a Nemzetközi Rasszizmus és Antiszemitizmus Liga (LICRA) látóterébe került, akik hosszú és kimerítő jogi procedúrába kezdtek megszüntetése érdekében. Első lépésként kérték a Luxemburgban székelő, iTunes boltot, hogy megvehető alkalmazásai sorából vonja vissza ezt a programot, mivel etnikai és vallási jogokat sért, mely illegális Franciaországban. Az iTunes hamarosan levette a francia piac kínálatáról az alkalmazást, de az unió többi országa számára ugyanúgy elérhető maradt az app. A Licra így nem elégedett meg győzelmével, és keresetet adott be az Apple, illetve annak leányvállalata, az iTunes ellen, hogy az alkalmazást teljesen megszüntessék.

A Licra ügyvédje, Daniel-Olivier Kaminski szerint a program feltűnése erős érzelmeket váltott ki a lakosságból. „A legöregebbek még emlékeznek azokra az időkre, a legfiatalabbak viszont fellázadnak a Franciaországban betartott vallási és etnikai normák ellen” - mondta Kaminski, aki szerint ennek veszélye főleg akkor áll fenn, ha az ilyen programok bármikor és bárki számára elérhetővé válnak. „Még ha az iTunes vissza is vonta francia kínálatából a programot, a program még mindig létezik, és sokan le tudják tölteni más úton-módon, amíg teljesen vissza nem vonják a piacról." Ezért az ügyvéd arra kérte az Apple-t, hogy egyszerűen vonjon vissza minden, már letöltött alkalmazást, anélkül, hogy megkérdezné ügyfelei véleményét az ügyben. Véleménye szerint ez semmiféle technikai problémát nem okozhat, mivel Steve Jobs már 2008-ban nyilatkozatot adott ki ennek megvalósíthatóságáról.

A program ötletgazdája eközben új verzióval állt elő, melyben maguk a felhasználók is bővíthetik az eredetileg 3500 névből álló adatbázist egy Facebook-oldalon keresztül. Kaminski véleménye szerint – bár példát nem tudott hozni – de így alapot teremtettek arra, hogy a tinédzserek egymást heccelve jelentgessék fel társaikat, mondván: „Ha nem leszel jó fej, feljelentelek, hogy zsidó vagy!”

Az Apple ügyvédei emlékeztettek rá, hogy a francia törvények szerint ha valaki illegális tartalom birtokába jut és erről tudomást szerez, nem tehető felelőssé azért, ha megtagadja annak törlését. Véleményük szerint a cég egyébként sem tehető felelőssé az alkalmazásért, vagy annak jogsértéséért, mivel az app feltalálója szerződést ír alá az iTunes-ba való feltöltéskor, garantálva, hogy terméke nem sért semmilyen jogszabályt. A feltaláló Johann Lévy - aki saját állítása szerint tagja a francia zsidó közösségnek - alkalmazását elsősorban játék céljára, nemzeti büszkeségből készítette el.

Az Apple szerint törölni sem tudják az alkalmazást, mivel ezzel súlyosan megsértenék a tulajdon jogát. „Ha visszavonnak egy könyvet a piacról, senki nem fogja annak már eladott példányait keresni a tulajdonosoknál" - érveltek.

A bíróság előreláthatóan november 17-én hoz döntést az ügyben. Eközben négy másik jogvédő szervezet szintén pert indított a szerző és az amerikai anyavállalat ellen, hogy az egész világon vonják vissza az alkalmazást. Ebben a második ügyben november 24-én várható meghallgatás.

iPhone 4
iPhone 4
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.