Nem a cölibátus tesz be a papoknak?

Walter Mixa augsburgi püspök szerint nem a papi nőtlenség, hanem a közélet fokozódó szexualizálódása az oka a katolikus iskolákban feltárt szexuális bűncselekményeknek. Az egyházi vezetők csak naivak voltak.

Walter Mixa az Augsburger Allgemeine című lapnak adott, szerdán  megjelent interjúban úgy vélekedett, hogy
az úgynevezett szexuális forradalom, a társadalom elhatalmasodó szexualizálódása jelentős mértékben járult hozzá az abnormális szexuális hajlamok erősödéséhez. A püspök egyúttal iszonytató bűncselekménynek nevezte az egyházi személyek által fiatalokon elkövetett szexuális erőszakot.

Mixa annak kapcsán nyilatkozott, hogy a berlini Canisius jezsuita gimnáziumban a közelmúltban kirobbant botrány után egyre több németországi katolikus iskolából érkezett hír paptanárok által diákjaik sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekről. Eszerint megrontási esetek és szexuális bűntettek történtek egy hamburgi, egy bonni és egy fekete-erdei jezsuita gimnáziumban is. Sajtójelentések szerint hasonlóra került sor egy evangélikus egyházközségben is. Az augsburgi püspök annak a nézetnek adott hangot, hogy nincs összefüggés a cölibátus és a szóban forgó büntettek között. A nőtlen papok szexuális téren általánosságban teljes mértékben "normális irányultságúak", de  hivatásuk miatt önkéntesen lemondanak a házasságról, illetve a szexualitásról - vélte Mixa, aki szerint a gyermekekkel, illetve a fiatalokkal szemben elkövetett szexuális erőszak főként a társadalom erősödő szexualizálódásának a következménye.

A főpap szerint az úgynevezett szexuális forradalom - amelyben magukat haladónak nevező erkölcsbírálók egyebek között a felnőttek és kiskorúak közötti szexuális kapcsolat legalizálását sürgetik - jelentős mértékben hibáztatható a történtekért.

Mixa elismerte viszont, hogy a katolikus egyházon belül egyes vezetők „túlságosan naivak” voltak a gyermekekkel, illetve fiatalokkal szemben elkövetett szexuális bűncselekmények megítélése kapcsán. Szavai szerint felelős egyházi személyek korábban túlságosan is azonosultak a korszellemmel, amely még a büntetőjog területén is a közéletbe való újbóli beilleszkedést propagálta a szigorú büntetés helyett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.