galéria megtekintése

Nem volt ügynök a cseh miniszterelnök-helyettes

Az illetékes pozsonyi másodfokú bíróság jogerős ítéletében kedden kimondta, hogy Andrej Babis szlovák milliárdos - aki jelenleg cseh miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter - nem volt a kommunista titkosrendőrség (StB) ügynöke, ezért a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) alaptalanul tüntette fel őt a besúgók listáján.

Az ítélet kihirdetését követően Ondrej Krajnák, az ÚPN tanácsának elnöke megdöbbenve nyilatkozott a sajtónak: „Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a bírák a kommunista bűnszervezet egykori tartótisztjeinek tanúvallomásainak hittek, akik egytől egyik azt állították, hogy sosem működtek együtt Andrej Babissal, mi több, nem is ismerik. Egyikük még azt is bizonygatta, hogy az StB ügynöklistáján olyanokat is feltüntettek, akik nem is tudtak erről és sosem működtek velük együtt, ami szakértők szerint szinte kizárt."

Andrej Babis. Akkora hatalom összpontosul a kezében, amelyre a rendszerváltás óta Csehországban nem volt példa.
Andrej Babis. Akkora hatalom összpontosul a kezében, amelyre a rendszerváltás óta Csehországban nem volt példa.
David W Cerny / Reuters

Krajnák szerint ugyanakkor a testület figyelmen kívül hagyta 44 oldalas dokumentumukat, amelyben bizonyították, hogy a pénzügyminiszter Bures fedőnéven, az egykori Petrimex külkereskedelmi cég vezető beosztású alkalmazottjaként kollégáiról rendszeresen jelentett, tartótisztjeivel pedig állandó személyes kapcsolatot tartott fenn.

 

„Mindezek után kénytelen vagyok leszögezni, hogy legújabb kori történelmünket az egykori titkosrendőrök hamisítják meg" - közölte az ÚPN tanácsának elnöke. További kérdésekre azt válaszolta, hogy megvárják az ítélet írásos indoklását, s ezután döntenek arról, vajon rendkívüli jogorvoslati kérelemmel fordulnak-e a pozsonyi székhelyű Legfelsőbb Bírósághoz. Andrej Babis nem volt jelen az ítélet kihirdetésén, védőügyvédje csupán annyit közölt, hogy „győzött az igazság."

Babis 1954-ben született Pozsonyban. Édesapja csehszlovák külkereskedelmi cégek képviselőjeként Marokkóban, Párizsban és Genfben is tevékenykedett. Fia kádergyerekként az utóbbi városban érettségizett, majd pedig 1979-ben a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1979-ben vörösdiplomával, summa cum laude kitüntetéssel. Rövidesen egészen a rendszerváltásig a Petrimex külkereskedelmi vállalat egyik vezető beosztású tisztségviselőjeként tevékenykedett. Csehszlovákia kettészakadása után Prágába költözött, ahol néhány ezer dollárnyi megtakarított pénzéből és máig tisztázatlan eredetű svájci pénzekből, három alkalmazottal alapította meg az Agrofert céget, amely két évtized alatt hatalmas holdinggá terebélyesedett. Immár kétszázötven, jórészt csehországi és szlovákiai gyár tartozik az óriási gazdasági ernyő alá.

Magyarországon többek között az IKR mezőgazdasági áruelosztó hálózata – hétezer hektárnyi termőfölddel együtt –, újabban pedig a Németországban piacvezető pékséglánc, a Lieken is a nevéhez köthető.

Az összes alkalmazott száma meghaladja a huszonnyolc ezret, tavalyi, adózások utáni bevételeik pedig a 136 milliárd koronát(hozzávetőleg 1400 milliárd forint).

Babis négy éve alapította meg az Elégedetlen Polgárok Akciója nevű civil szerveződést (csehül ANO, ami igent is jelent), amely egy év múlva a korrupciós ügyekbe keveredett jobbközép kabinet elleni protesztpárttá alakult. A 2013-ban lezajlott alsóházi választásokon az ANO 18,65 százalékos támogatottsággal a második legerősebb politikai erővé, majd pedig kormánykoalíciós párttá avanzsált. Andrej Babis miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter lett.

Mindeközben megvásárolta a prágai MAFRA médiabirodalmat, amelynek portfóliójába többek között a Mladá fronta Dnes legnagyobb példányszámú cseh napilap, nyomda, valamint az Impus kereskedelmi rádió, valamint egy tévécsatorna és számos magazin és megyei lap tartozik.

Sok cseh, illetve szakértő véleményét tolmácsolta nemrég Bohuslav Sobotka kormányfő: „Akkora hatalom összpontosul a kezében, amelyre a rendszerváltás óta Csehországban nem volt példa. Miniszterként, nagyvállalkozóként és egy nagy médiabirodalom főnökeként állandó érdekütközést kockáztat" - mutatott rá koalíciós partnere, aki a cseh szocdemek (CSSD) elnöke. Babis és pártjának támogatottsága e rosszalló vélemények ellenére csak kis mértékben csökkent. Ráadásul még így is

a jelenlegi legerősebb

seh politikai erő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.