Nem tud leállni a keleti nyitással a kereskedőház

Újabb két országban, Malajziában és Laoszban nyitna képviseleti irodát az állami tulajdonú MNKH Zrt., miközben a már meglévő hálózat is komoly veszteséget termel.
Két újabb partneriroda megnyitására írt ki pályázatot a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. – derül ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent közbeszerzési felhívásból. Az állami cég Malajziában és Laoszban nyitna új irodákat, ehhez keres partnereket. A szerződés négy évre szólna, becsült értéke az első esetben 92,6 millió, a másodikban 66,6 millió forint.

A leírás szerint a partneriroda kiemelt feladata lenne, hogy „olyan kapcsolati hálót alakítson ki és közvetítői tevékenységet végezzen a célországban, melynek révén lehetőség nyílik a magyar vállalkozások releváns technológiáinak, termékeinek bemutatására, értékesítésére". A feltételek nem túl szigorúak, referenciaként elegendő mindkét esetben hétmillió forint értékű, az adott országba irányuló „nemzetközi kereskedelmi tevékenység" felmutatása.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt álló, állami tulajdonú MNKH Zrt. a múlt héten – negyedéves késéssel – tette közzé 2015-ös mérlegét, amelyből kiderül, hogy az exportösztönzésre hivatott cég 5,9 milliárd forint veszteséget termelt, miközben árbevétele 5,6 milliárd forint volt. A kiadások közt a legnagyobb tétel épp a külföldi képviseleti irodák fenntartási költsége, ami tavaly 2,6 milliárd forint volt. A cég azt állítja, tevékenységének köszönhetően jelentősen nőtt partnereinek exportbevétele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.