Nem megy a szlovák államfő Moszkvába

Andrej Kiska szerdán bejelentette, hogy nem vesz részt azon a moszkvai ünnepségen, amelyet a második világháború befejezésének 70.évfordulója alkalmából rendeznek.

„Tekintettel az ukrajnai és a krími történésekre, nem óhajtok részt venni egyetlen hadsereg erődemonstrációján sem, amelyre a katonai díszszemlén kerül sor. Inkább idehaza hajtok fejet azok előtt, akik az életüket áldozták hazánk felszabadulásáért" - érvelt a szlovák köztársasági elnök.

Több szlovák ellenzéki politikus nyilatkozatban üdvözölte az államfő döntését. Radoslav Procházka, a Háló (Siet) elnöke pedig felszólította Robert Fico kormányfőt, hogy külpolitikai kérdésekben, különösen az Oroszországgal kapcsolatos egységes szlovák hivatalos álláspont kialakítása érdekében egyeztessen az elnökkel, ne járjon külön utakon, mint szerinte Orbán Viktor.

Moszkvában úgy tudják, hogy Szlovákiából éppen Robert Fico készül a moszkvai rendezvényre, ám ezt az értesülést megkeresésünkre Beatrice Szabóová kormányszóvivő cáfolta: „Erről még nem született döntés" - tette hozzá.

Peter Morvay a pozsonyi miniszterelnök tétovázását így kommentálta: „Szíve szerint elmenne Moszkvába, az esze viszont azt sugallja, hogy inkább maradjon távol" - vélekedett a szlovák publicista.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.