Nem lesz tűzszünet, míg Izrael le nem áll

Khaled Mesál, a Hamász vezetője szerint nem lehet tűzszünet addig, amíg Izrael be nem fejezi a blokádot. A BBC szerint a Hamász addig folytatja a tartós fegyverszünet elutasítását, amíg a feltételei nem teljesülnek. Mivel a Hamász folytatja a rakéták Izraelre való kilövését, Izrael is folytatja a légitámadásokat és a szárazföldi hadműveleteket a Gázai övezetben.

Izrael július 8-án jelentette be a katonai offenzívát azzal a céllal, hogy megállítsa a Gázai övezetből érkező rakétatámadásokat. Legalább 710 palesztin civil, 32 izraeli katona és 3 civil halt meg a 16 napja tartó harcokban.

Az ENSZ humanitárius vezetője, Valeri Amos szerint jelenleg 119 ezer embert szállásoltak el ENSZ iskolákban. „Az emberek kifogynak az élelmiszerből, és a vízhiány is súlyos problémákat okoz" – mondta Amos.

A BBC szerint a légitársaságok máris folytatni kezdték a járatok indítását a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre, miután szerdán nyolcvan induló és nyolcvan érkező járatot töröltek. A repülési tilalmat többek között Amerika is visszavonta.

Azért, hogy a nyolc éve tartó gazdasági blokádot emeljék, a Hamász követelései között szerepel a palesztin foglyok szabadon engedése és a rafahi határátkelő megnyitása, amely a Gázai övezet és Egyiptom határán fekszik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.