galéria megtekintése

Nem képtelenség a kalifátus

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 18. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Kairó sikeres légi csapásokkal válaszolt az egyiptomi kopt keresztények líbiai kivégzésére, ám a nemzetközi közösség attól tart, hogy a mészárlásért felelős Iszlám Állam (IS) vészesen közel került Európa kapujához.

„Minden út Rómába vezet” – mondhatta volna az Iszlám Állam azon katonája, aki a líbiai partoknál állva egy véres tőrrel a kezében Olaszország felé bökött, majd közölte, hogy hamarosan leigázzák Rómát. A jelenetre azután került sor, hogy a szélsőségesek lefejeztek huszonegy egyiptomi keresztényt a líbiai Szirtben. A kegyetlen mészárlást megörökítő videó vasárnapi publikálására Egyiptom líbiai IS-létesítmények sikeres bombázásával válaszolt. Khalifa Haftar líbiai tábornok köszönetet mondott a támogatásért, de hangsúlyozta, hogy nincs szükség szárazföldi csapatok bevetésére az IS uralta régiókban.

A lefejezett keresztények rokonai megtorlást követelnek
A lefejezett keresztények rokonai megtorlást követelnek
Asmaa Waguih / Reuters

A szomszédos Egyiptom kevésbé bizakodó: Abdel Fattah al-Sziszi államfő kedden kérte, hogy az ENSZ határozatban engedje meg a nemzetközi csapatok líbiai beavatkozását, Egyiptom londoni nagykövete pedig figyelmeztetett, hogy az IS líbiai előrenyomulása fenyegetést jelent Európa számára. „Számos menekült száll hajóra. Ha nem fogunk össze, ezek a csónakok heteken belül tele lesznek terroristákkal” – nyilatkozta a BBC-nek Nasszer Kamel a földközi-tengeri migrációra utalva. Olaszország máris bejelentette, hogy kész vezető szerepet vállalni egy Líbiában állomásozó nemzetközi koalícióban, amennyiben az országon marakodó kormányok egyezséget kötnek.

 

Moammer Kadhafi 2011-es elmozdítása óta Líbiában káosz uralkodik, s jelenleg két kormány működik: a 2014-es választások után alakult kabinet székhelye Tobrukban, az iszlamista koalícióé pedig Tripoliban található, ezen kívül számos milícia harcol az országban. Ezt használta ki az Iszlám Állam, amelynek 2014 őszén esküdtek hűséget helyi szélsőségesek. A CNN-nek nyilatkozó források szerint Darnában és Szirtben is jelentős a befolyásuk, s az utóbbi időben sorozatosak voltak a robbantások.

Az IS által kikiáltott kalifátus már nem is tűnik olyan képtelenségnek, hiszen a szélsőségesek több országban is megvetették a lábukat. A Sínai-félszigetet egy IS-párti csoport tartja rettegésben, Jordániában szintén sok a szimpatizáns, és számos afgán tálib állt át az IS-hez. A helyzetről szerdán ülésezik az ENSZ Biztonsági Tanácsa, ám egyre többen vélik úgy, hogy ezt a harcot nem lehet a távolból megnyerni.

Magyarország hadat üzenhet az IS-nek

Hazánk mérlegeli, hogy katonailag részt vesz az Iszlám Állam elleni fellépésben – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden. A politikus hozzátette, hogy ebben a témában a visegrádi országok közös fellépése növelné e szándék hatékonyságát. Az IS mindeközben 45 embert gyújtott fel Irakban, az áldozatok vélhetően a biztonsági erők tagjai. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.