galéria megtekintése

Koalíciós kormány jöhet Nagy-Britanniában

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 27. számában
jelent meg.

R. Hahn Veronika, LONDON
Népszabadság

Nagy-Britanniában egyik nagy pártnak sem sikerült lényeges előnyt szereznie a május 7-i parlamenti választás előtt. Jelen állás szerint biztosra vehető, hogy akárki lesz is a győztes, koalícióra kényszerül majd.

Másfél héttel a brit parlamenti választás előtt még mindig fej fej mellett, 33-34 százalékon áll a Munkáspárt és a Konzervatív Párt, egyre elkerülhetetlenebbé téve az újabb koalíciós kormányzást. A napokban a Political Studies Association által újságíróknak rendezett tájékoztatón Paul Whiteley, az Essexi Egyetem professzora igyekezett magyarázatot adni a közvélemény-kutatásokban tapasztalható patthelyzetre.

A politológus szerint a választópolgárok mintegy harmada helyesli és alig több mint fele nem tartja jónak a búcsúzó kormány teljesítményét. Ugyanakkor egyik oldalnak sem sikerült elhúznia a pártokkal való azonosulás, a „márkahűség” területén. Érdekes módon a Függetlenségi Párt (UKIP) és a kisebb koalíciós partner, a Liberális Demokraták (LDP) támogatóinak száma mára szinte kiegyenlítődött. Mind a négy említett párt vezetője viszonylag népszerűtlen, bár a tory David Cameron valamivel kedveltebb, mint a munkáspárti Ed Miliband.

Nick Clegg liberális demokrata vezető megítélése kicsit javult, míg a UKIP frontembere, Nigel Farage támogatottsága folyamatosan csökken. A szoros versenyt indokolja még, hogy a legnagyobb érdeklődésre számot tartó választási témák közül valamelyest veszített jelentőségéből a gazdaság, amelyben a konzervatívok állnak jobban, míg fokozódó mértékben áll a figyelem középpontjában a Munkáspárt erőssége, az ingyenes egészségügyi ellátás.

 
David Cameron egy kampányrendezvényen
David Cameron egy kampányrendezvényen
Toby Melville / Reuters

John Curtice, a Strathclyde-i Egyetem professzora szerint a brit politikában annyi változás történt az elmúlt parlamenti ciklusban, hogy szinte lehetetlen megjósolni a választás kimenetelét. Egyáltalán nem lehet a múlt tapasztalataira támaszkodni. Nincs precedens, hiszen a választás a háború utáni brit történelem első koalíciós kormányzását követi, és soha nem élveztek ekkora támogatottságot a három nagyot követő kisebb pártok, a UKIP, a Skót Nacionalisták vagy a Zöldek.

Ráadásul ez az első voksolás, amelyre a rögzített parlamenti ciklusról szóló törvény szellemében kerül sor. Korábban a kormányok tudtak úgy manőverezni, hogy a választás közeledtével erősödött a pozíciójuk. Akkorra tűzték ki például a voks napját, amikor népszerűségi mutatójuk – mint Margaret Thatcheré a falklandi háború után – a legkedvezőbb volt. A május 7-i választás legizgalmasabb fejleményei közé tartozik a Skót Nemzeti Párt (SNP) és különösen annak új vezetője, Nicola Sturgeon szárnyalása.

A toryk egyik fő fegyverévé vált a kampányban a szavazópolgárok riogatása, hogy a Munkáspárt koalícióra lép vagy legalábbis külső együttműködési megállapodást köt az SNP-vel a kormányalakítás érdekében. A konzervatívok által intervencionalistának, paternalistának, a közkiadások terén pazarlónak, a magas adózás hívének, a fiskális óvatosságot elutasítónak beállított SNP a tory fenyegetés szerint a szélsőbal irányába tolja majd el a Munkáspártot. Miliband azonban naponta utasítja vissza a nyilvánosság előtt a populista Sturgeon csábítását, hogy közösen űzzék ki David Cameront a Downing Street 10.-ből.

A brit politikában soha nem kapott ekkora szerepet a taktikai voksolás. A veszélyes játékot nagyban űzik majd például a konzervatív gondolkodású szavazók Skóciában, ahol még mindig előnyösebbnek tarthatják a Munkáspárt jelöltjét támogatni, mint hogy egy SNP-képviselő jusson be. Előrejelzések szerint a nacionalisták akár ötven mandátumot is szerezhetnek. Az egész ország egyik legkritikusabb választókerületének Sheffield Hallam bizonyulhat. Ott indul Nick Clegg, márpedig ha a liberális demokraták vezetője – ahogy attól tartani lehet – alulmarad, és pártja is sok körzetet elbukik, nehéz elképzelni, hogy kormányon tudja vagy akarja tartani Cameront.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.