galéria megtekintése

Az EU-pártiság sem ad felmentést a korrupció alól

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 10. számában
jelent meg.


Szőcs Levente
Népszabadság

Több százan tüntetnek immár negyedik napja a moldovai főváros központjában. A chisinaui Nagy Nemzetgyűlés téren tegnap délutánig 270 sátort állított fel a Méltóság és Igazság (DA) civil szervezet, amelynek felhívására vasárnap több tízezren, talán százezren vonultak utcára a zabolátlan korrupció ellen tiltakozva.

Az aktivisták eltökéltek: addig nem mozdulnak, amíg nem távozik posztjáról Nicolae Timofti államfő, a jegybank elnöke, valamint a legfőbb ügyész, és nem írnak ki előre hozott választásokat a jövő év márciusára. Ezen már a civil platform tagjai által bejegyzett párt is indítana jelölteket.

A tiltakozás kiváltó oka egy furcsa bankbotrány: egymilliárd dollárnak veszett nyoma tavaly novemberben három moldovai pénzintézetből úgy, hogy az affér kapcsán senkit nem vontak felelősségre. Időközben a kormány kimentette a szorult helyzetbe került bankokat, hogy védje a betéteseket, ezzel viszont „államosította” a veszteséget. Az egyszerű polgár pedig a saját zsebén érzi a GDP nyolcadának megfelelő összeg eltűnését. Becslések szerint a bankbotrány nyomán negyedével csökkent a lakosság vásárlóereje, a villanyszámla például 35 százalékkal emelkedett.

 

A vasárnapi demonstráció résztvevőinek számáról különböző becslések láttak napvilágot, de egy biztos: 2009 áprilisában kisebb tömeg buktatta meg az akkor nyolc éve kormányzó kommunistákat. Az így létrejött EU-párti koalíciót most ugyanazok meneszthetik, akik egykor hatalomra segítették.

Táborozó tüntetők Chisinauban. Nyomás alatt
Táborozó tüntetők Chisinauban. Nyomás alatt
Viktor Dimitrov / Reuters

– Ezek a kormányok kizárólag korrupciós botrányokban jeleskedtek – mondta Arcadie Barbarosie, a DA egyik szervezője, politikai elemző. A vasárnapi demonstráción a leggyakrabban ismételt jelszó az „Adjátok vissza az országunkat!” volt, a tiltakozók keddi kiáltványa pedig sürgeti „az állam kiszabadítását a gyilkos oligarchia fogságából”.

– Téved az a politikus, aki azt hiszi, hogy csak azért, mert EU-pártinak vallja magát, mentesül a korrupció vádja alól

– mondta Stefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa. Arra buzdította a chisinaui kormányt, hogy figyeljen oda a tiltakozók követeléseire, és vizsgálja ki a bankbotrányt.

A moldovai kormányzat egyelőre inkább nyomást gyakorol a tüntetőkre, hogy számolják fel az egymás között méltóság városaként emlegetett tábort. Valeriu Strelet miniszterelnök figyelmeztetett, hogy Moldova „összeomlik”, ha nem sikerül megállapodásra jutni a külföldi hitelezőkkel, márpedig előfordulhat, hogy az IMF delegációja lemondja a szeptember 22-re tervezett látogatását a politikai instabilitás, vagyis a főtéren sátorozó tüntetők miatt. Ebben az esetben szerinte a 40 lejt is elérheti a dollár árfolyama (jelenleg egy dollár 18 lej).

Alexandu Slusari, a vasárnap alakult Nagy Nemzetgyűlés Tanácsának tagja válaszként kijelentette: a békés tüntetés a követelések teljesítéséig folytatódni fog.

– Az emberek eltökéltek, régóta nem láttam ennyi elégedetlen embert egy helyen. Nem adjuk fel – fogadkozott a TV 7 televízióban. Előzőleg eredménytelenül zárult a chisinaui „Majdan” lakóinak és az elnöki hivatal képviselőinek egyeztetése is. Timofti államfő különben már a tárgyalás előtt hangsúlyozta: a lemondása csak instabilitást okozna. De előfordulhat, hogy a csalódott választók szavazatait mások gyűjtik be.

Az előre hozott választásokat sürgetők kórusába beállt és „általános mozgósítást” rendelt el két Moszkva-barát párt, a Renato Usatii vezette Mi Hazánk és a Szocialisták Pártja is. –Megmutatjuk, milyen egy igazi tüntetés, egyesítjük az egész társadalmat – fogadkozott Usatii. Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője pedig közölte: a Kreml figyelemmel kíséri a moldovai fejleményeket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.