galéria megtekintése

Nagyon berágtak Obamára, most próbálja elsimítani az ügyet

1 komment

Hírösszefoglalónk

A biztonsági kockázatok és a terrorizmus elleni harcon kívül a nézeteltérések elsimítása is téma volt az amerikai elnök szaúd-arábiai látogatásán. Barack Obama a Bahreint, az Egyesült Arab Emirátusokat, Katart, Kuvaitot és Ománt összefogó Öböl Menti Együttműködési Tanács tagországainak vezetőivel tanácskozott, de külön megbeszélést is tartott Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királlyal.

Barack Obama és Szalmán szaúdi király Rijádban
Barack Obama és Szalmán szaúdi király Rijádban
Faisal Al Nasser / Reuters

Washington és Rijád viszonya most messze nem olyan szívélyes, mint korábban volt. Újabb vitákat okoz egy amerikai törvényjavaslat. Ez lehetővé tenné a szaúdi kormány perbe fogását, ha bebizonyosodik, hogy az arab olajkirályság valamely hivatalnokának köze volt a 2001. szeptember 11-i New ­York-i és washingtoni terrortámadásokhoz. Sajtóhírek szerint a Fehér Ház ellenzi a törvény elfogadását, Szaúd-Arábia pedig azzal fenyegetőzik, hogy a jogszabály jóváhagyása esetén piacra dob 750 milliárd dollár értékű amerikai érdekeltséget.

 

Obama többi tárgyalópartnere is neheztel az USA-ra, mert úgy látja: Washington azzal, hogy az utóbbi években csökkentette szerepvállalását az Öböl-térségben, nagyobb teret engedett a régió befolyásolásáért a szunnita irányítású olajsejkségekkel vetélkedő síita Iránnak. Az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet mellett a Teheránból érkező fenyegetés is téma volt a megbeszéléseken. Ben Rhodes, Obama helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója szerint „egyetértünk abban a kulcskérdésben, hogy hova tartunk", és nem a célokat, hanem a taktikát illetően érzékelhetők nézeteltérések.

Miután az amerikai sajtó szerdán még arról írt, hogy negyedik szaúdi látogatására érkező Obamát hűvösen fogadták Rijádban, Szalmán király végül a vártnál hosszabban, két órán át és baráti légkörben tárgyalt vele. Az öböl menti államok és az USA csúcstalálkozóján megállapodtak az Iszlám Állam elleni hadműveletek folytatásában. Obama megerősítette: Washington katonailag is segít az arab monarchiáknak, amennyiben agresszió éri őket.

Európába jön az elnök

Az amerikai elnök ma Londonban felköszönti a 90. születésnapját ünneplő II. Erzsébetet, majd David Cameron kormányfővel tárgyal. Vasárnap Németországba utazik Obama. Angela Merkel kancellárral együtt nyitja meg a hagyományos hannoveri ipari vásárt, az alsó-szászországi tartományi fővárosban Francois Hollande francia elnökkel, Matteo Renzi olasz kormányfővel és Cameronnal ötös csúcsot tartanak. (P. Cs.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.