Negyedmillió halott a szomáli éhínségben

Szomáliában az ország teljes lakosságának a 4,6 százaléka, a gyerekek tíz százaléka lett a humanitárius katasztrófa áldozata.

Több, kétszázhatvanezer halálos áldozata volt a 2010 és 2012 között pusztító éhínségnek Szomáliában – jelentette be csütörtökön az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO). Az ENSZ-szervezet az amerikai testvérszervezettel, a FEWS Networkkel készített egy közös jelentést, amelyből először derül ki, milyen sok áldozata volt az aszálynak. Ahogy Chris Hillbruner, a FEWS Net egyik vezető tisztségviselője elmondta, a 2010 és 2012 közötti években az elmúlt negyed évszázad legkeményebb éhínsége sújtotta Szomáliát: az ország teljes lakosságának a 4,6 százaléka, a gyerekek tíz százaléka halt meg a humanitárius katasztrófában.

Az ENSZ még 2011 júliusában nyilvánította katasztrófa sújtotta övezetté Szomália két régióját, Shabellaha Hoosét és Bakoolt, amely az al-Kaidával kapcsolatban álló helyi milícia, az al-Shabab irányítása alatt áll. Az al-Shabab nem engedte be a nyugati segélyszervezeteket, nem sokkal később az éhínség pedig a környező szomáli tartományokra is átterjedt, beleértve a kormányzati ellenőrzés alatt álló mogadishui menekülttáborokat is.

Tavalyelőtt Északkelet-Afrikára emberemlékezet óta nem látott aszály sújtott le, tízezreket kényszerítve otthonuk elhagyására valamiféle élelem reményében. A csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentés is megjegyzi, az ő helyzetükön nem segítettek az anarchikus politikai viszonyok, a szinte folyamatosan háborúval fenyegető konfliktus sem. A mostani 260 ezer áldozat több, mint ahányan 1992-ben haltak meg: akkor 220 ezren vesztették életüket a pusztító éhínség következtében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.