Napi kétszázmillió sms-t kapott el az NSA

Az amerikai titkosszolgálat még a nem fogadott mobiltelefonos hívásokra figyelmeztető automatikus szöveges üzeneteket is figyelte és adatgyűjtésre használta fel a hívók és hívottak kapcsolatrendszerének feltérképezésére. A Vodafone meglepődött.

Mobiltelefonról küldött szöveges üzenetek százmillióit figyelte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), amely az elfogott SMS-ekből adatbázisokat épített ki a küldők és a címzettek kapcsolatrendszeréről – írta új, Barack Obama amerikai elnök bejelentése elé igazított feltáró riportjában a Guardian.

A vezető baloldali brit lap online kiadásán csütörtök éjjel megjelent cikk szerint ez az értesülés is attól az egykori CIA-alkalmazottól származik, aki az utóbbi hónapokban információkat szivárogtatott ki a The Guardiannek és más médiaorgánumoknak az NSA és a brit kormány hasonló profilú kommunikációs figyelőszolgálata, a GCHQ titkos adatgyűjtési tevékenységéről. Edward Snowden hatalmas mennyiségű dokumentumot adott át az NSA és a GCHQ egymáshoz kapcsolódó, kiterjedt megfigyelési programjairól.

A Guardian közlése szerint – amely ezúttal a Channel 4 brit kereskedelemi televízióval együttműködve állított össze anyagot a Snowdentől származó információk alapján – az NSA egyes időszakokban naponta átlagosan csaknem 200 millió szöveges mobiltelefon-üzenetet gyűjtött be a világ minden részéről, és ezekből adatbankokat készített a felhasználók kapcsolati hálózatairól, hollétéről, mozgásáról, utazási terveiről, sőt hitelkártyaadatairól és pénzügyi tranzakcióiról is.

A lap szerint a dokumentumokból kiderül, hogy az NSA adatbázisát a GCHQ is felhasználta britek kommunikációjának "cél és indok nélküli" kutatására.

A GCHQ kiszivárogtatott dokumentumai szerint a Dishfire kódnevű NSA-program gyakorlatilag minden adatot begyűjtött, amihez a szervezet hozzáfért, és ez nem csupán megfigyelési célszemélyek kommunikációjára vonatkozik, hanem olyanokra is, akikkel szemben nem merült fel törvénysértő tevékenység gyanúja.

Az NSA a Guardian által megszerzett dokumentációk tanúsága szerint 2011-ben összeállított egy prezentációt SMS-üzenetek: kiaknázandó aranybánya alcímmel, amelyből kiderül, hogy az amerikai ügynökség annak az évnek az áprilisában naponta átlagosan 194 millió szöveges üzenetet gyűjtött be.

A titkos iratok szerint az NSA még a nem fogadott mobiltelefonos hívásokra figyelmeztető automatikus szöveges üzeneteket is figyelte és adatgyűjtésre használta fel a hívók és hívottak kapcsolatrendszerének feltérképezésére.

Az NSA szóvivője ugyanakkor a Guardianhez eljuttatott közleményében valótlannak nevezte azokat a következtetéseket, amelyek szerint az ügynökség önkényesen és korlátok nélkül végzett volna adatgyűjtést. A szóvivő szerint az NSA kapacitásait kizárólag külföldi hírszerzési célszemélyek megfigyelésére összpontosította indokolt esetekben, és e tevékenységét a legszigorúbb törvényi biztosítékok mellett végezte.

A világ egyik legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója, a 25 országban jelen lévő Vodafone magánadat-védelemért felelős igazgatója a Channel 4 televízió hírszerkesztőségének nyilatkozva azonban kijelentette, hogy a cég „megdöbbenéssel és meglepetéssel” értesült az SMS-forgalom kiterjedt figyeléséről. A vállalat az ilyen jellegű titkosszolgálati tevékenységről most hall először, és az ügyet számon kéri a brit kormányon – fogalmazott az igazgató.

A Guardian Barack Obama amerikai elnök NSA-val kapcsolatos nagy bejelentése elé időzítette az NSA nagyszabású SMS-halászatáról szóló cikket. Egy Fehér Ház által kijelölt szakértői csoport nemrég jelentést készített a titkosszolgálat tevékenységi körének a korlátozásáról a magánélet védelmében. Obama várhatóan az ehhez szükséges intézkedésekről fog beszélni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.