galéria megtekintése

Nagyon megszívhatja Lengyelország az orbáni modell majmolását

19 komment

NOL
Tanács István

Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint Lengyelországban az új alkotmánybírósági törvénnyel rendszerszintű fenyegetés éri a jogállamot. Ezért a testület ajánlásokat fogalmazott meg, amelyeket, ha a lengyel parlamenti többség figyelmen kívül hagy, akár az ország európai uniós szavazati jogát is felfüggeszthetik.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke úgy nyilatkozott, idézi a napi.hu, hogy a tavaly őszi parlamenti választások óta Lengyelországban rendszerszintű fenyegetés éri a jogállamiságot.

Az új lengyel kormány ugyanis nem volt hajlandó végrehajtani az elődje által 2015 októberében hozott határozatot, és megakadályozta, hogy az akkor kinevezett alkotmánybírók elfoglalhassák posztjukat. Ehelyett saját döntése alapján nevezett ki három új alkotmánybírót a testületbe, és tavaly decemberben megváltoztatta az alkotmánybíróságról szóló törvényt is.

Az alkotmánybíróság márciusban megtárgyalta a rá vonatkozó törvényt, és határozatában alkotmányellenesnek minősítette azt. Ezt azonban a kormány "közleménynek" minősítette, mivel a döntéshozatal körülményei nem feleltek meg az általa a törvénymódosításban meghatározott követelményeknek. Ezért nem hozták nyilvánosságra a hivatalos közlönyben, így az nem léphetett hatályba.

 

Az Európai Bizottság már január óta vizsgálja az új lengyel kormány intézkedéseit az uniós jogállami mechanizmus keretében. A lengyel gyakorlatot kritizáló állásfoglalást tett közzé a Velencei Bizottság és az Európai Parlament is.

A lengyel kormány tárgyalt ugyan az Európai Bizottsággal a kifogásolt kérdésekről, és egyes kérdésekben sikerült is egyetértésre jutni, ám július 22-én elfogadtak egy újabb törvénymódosítást, amely továbbra is érvényben tartja a bírált jogszabályhelyek egy részét. Különösen erőteljesen bírálják mind a régi, mind az új törvényszöveget azért, mert sérti a szabályszerű jogalkotás elvét.

A 15 tagú lengyel taláros testület legalább 13 tagjának jelen kell lennie a döntésnél, amelyet csak kétharmaddal hozhatnak meg. Így gyakorlatilag kizárják, hogy a kormányt elítélő, és a törvényeit hatályon kívül helyező határozat szülessen. Ha mégis ilyen születik, akkor a kormány nem hajlandó azt nyilvánosságra hozni, és ezzel hatályba léptetni.

Az EB állásfoglalása szerint biztosítani kell, hogy a régi kormány három alkotmánybírája elfoglalhassa helyét a testületben, az új kormány által helyettük kinevezettek pedig ne. Biztosítsák, hogy az alkotmánybíróság döntéseinek közzététele, ezzel hatályosulása ne függhessen a kormány akaratától. Az alkotmánybíróságnak legyen joga beleszólni az alkotmánybíróság jogköreit érintő reformokba. A legutóbbi, július 22-i törvény ne lépjen addig hatályba, ameddig az alkotmánybíróság nem dönt annak alkotmányosságáról.

Timmermans arra figyelmeztetett: ha három hónapon belül nem születik kielégítő intézkedés, a folyamat elvezethet az EU "atombombájaként" emlegetett 7. cikkely alkalmazásához, amelynek aktiválásával felfüggeszthetik Lengyelország uniós szavazati jogát. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.