Kisebbségi kormány is lehet Bukarestben

Ha szerdán még hangsúlyosan nagykoalícióról beszélt a két nagy győztes, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Demokrata-Liberális Párt (D-LP), csütörtökön már a kisebbségi kormány gondolata került előtérbe.

Felvetődött ugyanis, hogy a román pártok közötti – hosszú távon kibékíthetetlennek tetsző – ellentétek kiküszöböléséül a D-LP alkosson koalíciót a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a képviselőház 18 kisebbségi honatyájával. Ez esetben a kormány és a kormányprogram megszavazásához 21 szavazat hiányozna a két ház együttes ülésén, de ezeket – az egyéni választókerületes rendszerrel együttjáró párthűség-lazulás körülményei között – más pártoktól át lehetne csalni, például a D-LP-be.

Csütörtökön arról már sokkal többet beszéltek a politikusok, hogy milyen ideológiai elvek sérülnének például nagykoalíció esetén. Ion Iliescu volt államfő, az SZDP tiszteletbeli elnöke leszögezte, pártjának kizárólag a Nemzeti Liberális Párttal (NLP) és az RMDSZ-szel kellene koalícióra törekednie, ha pedig ez nem sikerül, ellenzékbe kell vonulnia.

Mind a D-LP, mind az SZDP területi szervezeteiből azonban olyan biztatások és követelések érkeztek a pártközpontokba, hogy bármi áron, bármilyen kompromisszum révén, de próbáljanak meg kormányra kerülni.

Traian Basescu csütörtök délután televíziós nyilatkozatban szögezte le: a központi választási iroda által néhány órával korábban közölt végleges választási eredményeket tudomásul vette, és pénteken délelőtt megkezdi a konzultációkat a pártokkal.

Az államfő ugyanakkor bejelentette: az új parlamentet december 15-re hívta össze. Azt is elmondta, hogy azt a személyt kéri fel a kormány megalakítására, akiben látja a garanciát, hogy szolid többséget képes maga mögé állítani, és komoly kormányprogramot tud felmutatni. Az államelnök szerint ugyanis a következő időszakban Romániát hangsúlyosabban érintik majd a világgazdasági válság különböző hatásai, és azok kivédése végett a pártoknak nagyfokú felelősséggel kell viszonyulniuk a szükséges törvények megalkotásához.

(KOLOZSVÁR)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.