Náci egyenruhában Konstanca polgármestere

Feljelentették Románia főügyészénél Radu Mazarét, a Fekete-tenger parti Konstanca (Constanta) kikötőváros polgármesterét, aki egy divatbemutatón német náci tábornoki egyenruhájában jelent meg.

Az antiszemitizmus ellen küzdő egyik romániai civil szervezet szerint a polgármester náci egyenruhát viselt, és egy kiskorút is törvénysértésre "lázított", hiszen német tiszti egyenruhába öltözött fiával együtt jelent meg a színpadon.

A 300 ezres lakosságú romániai kikötőváros különcködő stílusáról hírhedtté vált hóbortos vezetője nem először vesz részt divatbemutatón. Korábban a 007-es ügynöknek öltözve jelent meg a kifutón.

Mostani alakításával azonban nem aratott osztatlan sikert. Az antiszemitizmus ellen küzdő szervezet úgy véli, hogy felelőtlenül cselekedett. Maximilian Katz, a Romániában alapított Antiszemitizmus-ellenes Központ igazgatója a főügyészhez intézett levélben emlékeztet arra, hogy Mazare közhivatalt ellátó személy, akinek nemcsak az a kötelessége, hogy maga betartsa a törvényeket, hanem az is, hogy másokkal is betartassa azokat.

A szervezet szerint a főügyésznek meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket, nehogy a széles közönség azt gondolja, náci egyenruha viselése Romániában törvényes és "divatos".

Mazare azt állítja, hogy egyenruhájának nincs semmi köze az SS-hez, és nem volt rajta olyan jel, amely a náci hatalom szimbólumaira utalt volna.

A 41 éves Mazare a romániai nagykoalíció egyik alakulatának, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a színeiben nyert polgármesteri mandátumot. Eddig többször is rávetült a korrupció árnyéka, így több alkalommal is kihallgatták a korrupcióellenes ügyészségen.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.