Náci karlendítés miatt magyarázkodhat a brit királynő

Óriási botrányt kavart egy szombaton megjelent 1933-as felvétel, amelynek a tanúsága szerint II. Erzsébet a náci karlendítést gyakorolta az édesanyja, valamint nagybátyja társaságában.

A több mint nyolc évtizede készült képsorokat a The Sun brit bulvárlap hozta le szombaton. A tizenhét másodperces felvételen a mindössze hétéves Erzsébet, a húga, Margit, az anyjuk, Erzsébet és Eduárd nagybátyjuk, a későbbi VIII. Eduárd király látható Balmoralban, a királyi család skóciai rezidenciáján. A filmen először a két hercegnő édesanyja lendíti náci üdvözlésre karját, majd követi példáját Erzsébet hercegnő, végül Eduárd herceg is.

A The Sun szerint Eduárdról széles körben ismert, hogy szimpatizált Hitlerrel, akit 1937-ben meg is látogatott, és a korabeli beszámolók szerint náci karlendítéssel üdvözölt. VIII. Eduárd 1936-ban mondott le a brit trónról, amerikai szerelme miatt, és a botrány után testvére, VI. György néven Albert yorki herceg lett Nagy-Britannia uralkodója.

A brit bulvárlap ugyanakkor hozzáteszi, hogy II. Erzsébetről és anyjáról teljesen elképzelhetetlen, és fel sem merülhet a nácik iránti rokonszenv.

Karina Urbach történész szerint a videó sokkoló, de ő sem gondolja, hogy II. Erzsébet és édesanyja szimpatizált volna a hitleri rezsimmel. Több más megkérdezett szakértő szerint is a felvételen csak a náci karlendítés imitálása látszik, és később, a világháborús időkben nem volt olyan gyerek Nagy-Britanniában, aki ne viccelődött volna ezzel.

A Buckingham-palota elítélte a felvétel nyilvánosságra kerülését – írja a BBC. A palota szóvivője szerint vitathatatlan a felvétel valódisága, viszont önmagáért beszél az odaadás, amelyet II. Erzsébet és családja tanúsított a nemzet iránt a háború idején. Abban az időben senki nem tudhatta, hogy mivé válik mindaz, amit a korabeli híradókban is rendszeresen bemutatott náci üdvözlés jelképez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.