Elena Petrut az első sokk akkor érte, amikor a temesvári kórházban közölték vele, hogy nincs pénz a koszorúérfestés elvégzésére. A román nő évek óta súlyos szívbetegségben szenvedett, és azért sietett a térség egyik legnagyobb kórházába, mert romlott az egészségi állapota. Saját zsebből kifizette a vizsgálatot, majd amikor kiderült, hogy szívműtétre van szüksége, jött a második sokk. A temesvári intézményben körülnézve rádöbbent, hogy hiányoznak a megfelelő gyógyszerek, még fájdalomcsillapítóból vagy fertőtlenítőszerből sincs elég.

Szívműtét egy prágai kórházban. Máshol jobban csinálják? Petr Josek / Reuters

Ekkor olyan lépésre szánta el magát, amely az eladósodott, lepusztult kelet-európai kórházak jó néhány betegét „megihletheti”: németországi klinikán végeztette el a szívműtétet. A borsos számlát neki kellett ugyan kifizetnie, ám utána a román egészségbiztosítótól kérte a 17 700 euró (5,2 millió forint) visszatérítését. Elsőre persze elutasították. Elena Petru nem adta fel, és bírósághoz fordult, a romániai törvényszék pedig az Európai Bírósághoz intézett kérdést: az uniós jogszabályok alapján fedezni kell-e a németországi kezelés költségeit?

Mindig is heves vitákhoz vezetett, hogy a határok nélküli Európában, ahol szabadon lehet tanulni, dolgozni és letelepedni, ugyanilyen szabadon eldönthetik-e a polgárok, hol gyógyíttatják magukat. Az orvosi turizmussal főként az euroszkeptikus politikai erők riogatnak előszeretettel, mindjárt két rémképet is felfestve: a kórházakat külföldi betegek özönlik el, az egészségügyi költségvetés pedig összeroppan a külföldről hazahozott orvosi számlák terhe alatt. Ebben a környezetben különös óvatossággal kellett döntenie az Európai Bíróságnak. Megfontolták tehát a válaszukat a luxemburgi bírók, hogy még véletlenül se „tüzeljék fel” az otthoni ellátással elégedetlen betegeket. Tekintetbe vették Elena Petru kezelőorvosának szakvéleményét, amely szerint a műtétet három hónapon belül kell elvégezni, valamint a bukaresti kormány érvelését, miszerint a páciensnek joga volt másik romániai kórházhoz fordulni. Így visszadobták az ügyet a kérdést megfogalmazó nagyszebeni bíróságnak: mérlegeljék ők, hogy az operáció egy másik romániai intézményben – a megadott határidőn belül – elvégezhető lett volna-e. Értsd: ha igen, a 17 700 eurót sem kell visszafizetni.

Két feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy – az uniós jog alapján –előzetes engedélyt kapjon valaki egy külföldi gyógykezeléshez. (Ilyen engedélyt a román nő is kért, de nem kapott.) Először is, az adott kezelésnek szerepelnie kell a hazai jogszabályokban meghatározott ellátások között. Másodszor, a kezelést, amelyet külföldön szeretne a biztosított igénybe venni, „aktuális egészségi állapotának és a betegség valószínű lefolyásának figyelembevételével, ne tudják számára az adott ellátáshoz a lakóhely szerinti tagállamban általában szükséges időn belül biztosítani” (idézet az Európai Bíróság indoklásából). Az óvatosság jegyében az ítélet hangsúlyozza: az ország összes kórházában vizsgálni kell, hogy adottak-e a feltételek – a legfontosabb gyógyszerek és orvosi eszközök – a páciens gyógyításához.