galéria megtekintése

Munkahelyeket veszélyeztet a magyar–román szigor

0 komment


Szőcs Levente

Többszörösére nőtt a várakozási idő Románia közúti határain, miután november 20-án az Európai Unió vezetői döntöttek a külső határok ellenőrzésének szigorításáról. A román-moldovai kettős állampolgárok „csak" az uniós sáv kiváltságát veszítették el, a magyar határ mentén élőknek azonban akár a munkahelyükbe is kerülhet az új rend.

A magyar–román határon egyelőre még csak tervezik a kerítésépítést (lásd térképünket), ám a menekültválság miatti szigorítások már most is éreztetik hatásukat. Románia még nem tagja a schengeni övezetnek: 2011-ben kellett volna belépnie, és az Európai Bizottság ­szakértői szerint az ország felkészült a csatlakozásra, néhány tagország azonban – Bukarest szerint belpolitikai okokból – vétózott.

A schengeni tagság késése eddig csak a vállalkozásokat érintette hátrányosan,

az uniós útlevéllel rendelkező magánszemélyek szinte megállás nélkül léphették át a magyar–román határt. Ez még nem a „légiesült határ" volt, amiről az uniós csatlakozás előtt oly sokat beszéltek, de majdnem. Hatására Nagyváradról és vonzáskörzetéből ezrével telepedtek át Biharkeresztesre és környékére az olcsóbb házakra és rendezettebb településekre vágyó román állampolgárok.

 

Innen jártak át nap mint nap a munkahelyükre, vagy vitték a gyereket iskolába Nagyváradra. A jelenség méreteit jól mutatja, hogy a váradi közlekedési vállalat ­szeptember óta naponta háromszor indít autóbuszt Biharkeresztesre és vissza.

A párizsi merényletsorozat után azonban az uniós belügyminiszterek az EU és a schengeni zóna határainak szigorított ellenőrzéséről döntöttek, hogy megelőzzék az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet fegyvereseinek beszivárgását. (Az Europol adatai szerint legalább kétezer uniós állampolgár harcol az IS oldalán.)

Mióta a román határrendészet bevezette a szigorított ellenőrzést, Nagyvárad és Biharkeresztes között az eredetileg 30-40 perces menetidő egy-másfél órával hosszabbodott meg.

A közlekedési vállalat illetékesei most arról beszélnek, hogy ilyen körülmények között a buszjárat nem lesz fenntartható.

Szomszédokat választ el a félelem
Veres Viktor / Népszabadság

Az ingázók közül többen azt nyilatkozták: ha tudták volna, hogy a schengeni határnélküliség helyett másfél órás sorokat kell állniuk, nem költöztek volna Magyarországra.

A szigorított határellenőrzés azonban Magyarország polgárait is érinti,

hiszen a határ mentén sokan romániai vállalatokhoz járnak át dolgozni.

A várakozási idő Románia keleti határán is többszörösére nőtt, annak ellenére, hogy az átlépők száma gyakorlatilag változatlan. A magyarázat a román állampolgársággal is rendelkező moldovaiak nagy számában keresendő. Becslések szerint nyolcszázezer-egymillió moldovai rendelkezik román állampolgársággal is. Eddig ők a román útlevél felmutatásakor elsőbbséget élveztek a határ átlépésekor, az új rendelkezések értelmében azonban megszűnt az úgynevezett uniós sáv. A kettős állampolgároknak korábban pár percbe telt a határátlépés, mióta azonban ugyanúgy sorba kell állniuk, mint az uniós útlevéllel nem rendelkező honfitársaiknak, ők is legalább egy órát várakoznak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.