galéria megtekintése

Szentté avatták XXIII. Jánost és II. János Pált

7 komment

NOL

A reggel tíz órakor kezdődött kétórás misével a Vatikánban vasárnap szentté avatták a két néhai pápát, XXIII. Jánost és II. János Pált. A katolikus egyház történetében ez az első alkalom, hogy egyszerre két pápát avatnak szentté, és arra is, hogy mindezt szabadtéri szertartás keretében teszik.

A szabadtéri misét a jelenlegi katolikus egyházfő, Ferenc pápa celebrálja, a 150 jelenlévő bíboros társaságában, fehér palástban a szertartáson pedig részt vesz az elődje, a 2005-tavaly tavalyi lemondásáig regnáló XVI. Benedek is. A szentté avatási rítusra a szertartás elején került sor: Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási kongregáció prefektusa a posztulátorok kíséretében a pápa elé járult és egymás után háromszor kérte XXIII. János és II. János Pál szentté avatását. Az egyházfő minden egyes kérelemre válaszolt, a harmadszori kérelem után pedig elmondta a szentté avatás ünnepélyes formuláját, amellyel kiterjesztette az új szentek tiszteletét az egész katolikus egyházra.II. János Pál pápa relikviatartóját Floribeth Mora Díaz, az a Costa Rica-i asszony adta át Ferenc pápának, akivel a lengyel pápa csodát tett: az asszony a pápához intézett imának köszönhetően gyógyult meg. XXIII. János ereklyetartóját rokonai vitték az oltárhoz.

Ferenc pápa a szentté avatási szertartáson
Ferenc pápa a szentté avatási szertartáson
Stefano Rellandini / Reuters

 

„Hosszas gondolkodás után, többször is Isten segítségét kérve és meghallgatva sok testvérünk véleményét a püspökségben, szentté nyilvánítjuk és szentként határozzuk meg Boldog XXIII. Jánost és II. János Pált, beírjuk nevüket a szentek katalógusába, és elrendeljük, hogy az egész egyházban odaadóan tiszteljék őket a szentek sorában" - mondta a szentté avatási formulában a hivatalban lévő katolikus egyházfő, akinek bejelentését hatalmas ovációval és dübörgő tapssal fogadták az eseményre összegyűlt hívők. Többen sírva fakadtak. Ezzel egyidejűleg szerte Rómában megkondultak a templomharangok. „Az új szentek a XX. század papjai, püspökei és pápái voltak. Ismerték a század tragédiáit, de nem hagyták, hogy azok maguk alá gyűrjék őket, erősebb volt bennük Isten, a hit az ember megváltójában és a történelem urában, Jézus Krisztusban; erősebb volt bennük Isten irgalmassága” - mondta Ferenc az avatást követő homíliájában. Szerinte a két néhai pápa segített helyreállítani és a kor valóságához igazítani az egyház eredeti küldetését.

A szentté avatási szertartás után után a Szent Péter-bazilka estig nyitva áll, hogy a hívők leróhassák a tiszteletüket a katolikus egyház két új szentje előtt. A Szent Péter téren most hatalmas a tömeg. Az ezer püspök és a hatezer pap mellett nyolcszázezer zarándok érkezett Rómába. Az eső ellenére körülbelül ötszázezren színültig megtöltötték a vatikáni Szent Péter teret, városszerte 19 óriáskivetítőn pedig még 300 ezer külföldi nézi, hogy mi történik a Vatikánban. A Piazza Navona átmenetileg lengyel negyeddé vált a II. János Pál hazájából érkezők miatt, máshol viszont az olasz bergamasco néven ismert dialektusa – XXIII. János szúk pátriájának a nyelve – tölti meg a levegőt. Ferenc a homíliáját egyébként olaszul mondta el, de a nagy számban jelenlévő lengyelek kedvéért egy okostelefonra letölthető alkalmazáson szinkrontolmács fordította, amit a pápa mondott.

A Szent Péter tér teljesen megtelt a két pápa szentté avatására
A Szent Péter tér teljesen megtelt a két pápa szentté avatására
Stefano Rellandini / Reuters

A szertartás után a vasárnap déli ima, a Mennyek Királynője hangzott el latinul. Ferenc köszönetet mondott a zarándokoknak, hogy eljöttek a nagyszabású eseményre majd fogadta a külföldi delegációk vezetőit, köztük Áder János köztársasági elnököt. A két pápa szentté avatására 98 ország küldött hivatalos delegációt. A lengyelben ott van az a Lech Walesa is, aki Wojtyla támogatásával indította el a lengyel kommunista rezsim bukásában kulcsszerepet játszó Szolidaritást, de elment a szertartásra Fülöp belga és I. János Károly spanyol király, illetve az a Robert Mugabe zimbabwei elnök is, aki az Európai Unióba ugyan nem léphetne be, a Vatikánba azonban igen. Orbán Viktor magyar miniszterelnök magánemberként vett részt a szentté avatáson.

A két pápa egyszerre történő szentté avatásának némi politikai célzata is van, megfigyelők szerint legalábbis a jelenlegi pápa, Ferenc ezzel próbálja összehozni a katolikus egyház konzervatív és reformista szárnyát. Az 1958 és 19863 között regnáló XXIII. János a reformmozgalom elindítója volt, a II. János Pál néven Szent Péter trónjára lépett Karol Wojtyla viszont az, aki inkább fékezte a reformot – írja a BBC. A hívőknek tetszik Ferenc békítési kísérlete. Egy német pap, Joseph Vinecker az AFP hírügynökségnek azt mondta, ez a vasárnap „misztikus nap" a keresztények számára, és különösen azoknak a katolikusoknak, akiket egyesít a szentté avatás.

II. János Pál – aki közbenjárásának 251 gyógyulást tulajdonítanak – rekordidő alatt jutott el a boldoggá majd a mostani szentté avatásig, amire XXIII. János már évtizedek óta – 1963-ban bekövetkezett halála óta – vár. Arról, hogy a 2000-ben éppen II. János Pál által boldoggá avatott XXIII. Jánost is szentté avassák, Ferenc tavaly júliusban döntött. Bár az Angelo Roncalli néven született XXIII. János a szentté avatáshoz kellő két csoda közül csak egyet tudhat magáénak, Ferenc szerint a katolikus egyházban megújulást hozó második vatikáni zsinat összehívóját annyira szerették, hogy nincs is szüksége arra, hogy az ilyen ügyekben eljáró vatikáni hivatal, a szentté avatási ügyek kongregációja megállapítson egy másodikat.

A Ferenc által említetett szeretetet – emlékeztet a Boston Globe – XXIII. János azzal a derűvel érte el, amelyet mindig sugárzott egy kedvenc nagyapára emlékeztető személyiségével. Ő volt a televízió aranykorának az első pápája, amit ki is használt. „Amikor ma este hazamentek, szeretném, ha átölelnétek a gyerekeiteket, és azt mondanátok nekik, hogy ez az ölelést a pápa küldi" – üzente például 1962. október 11-én, a második vatikáni zsinat első napján. Katolikus egyházfő korábban még soha nem szólt a hívőkhöz így – és utána egészen Ferencig egyikükre sem volt jellemző az ilyesféle közvetlenség.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.