Molotov-koktélt dobtak menekültekre

Ismeretlen tettesek az éjjel egy észak-németországi faluban megpróbáltak felgyújtani egy lakást, amelyben menekültek élnek, a támadásban nem sebesült meg senki. Pénteken nap közben egy Lübeckben történt incidensről is beszámolt a német rendőrség.

A gyújtogatást péntekre virradó éjjel követék el Hannovertől délre, a Hameln mellett lévő Salzhemmendorf faluban. A támadók Molotov-koktélt dobtak be a lakás ablakán - mondta el egy rendőrségi szóvivő.

Az egyik szomszédos szobában egy nő aludt három gyermekével, de egyikük sem sérült meg.

A rendőrség semmi közelebbit nem közölt a kétemeletes ház lakóiról. A hatóságok gyanúja szerint idegengyűlöletből elkövetett bűncselekményről van szó. Stephan Weil tartományi miniszterelnök gyilkossági kísérletnek nevezte a történteket.

A lübecki rendőrség pénteken közölte, hogy a városban előző este megtámadtak egy szíriai állampolgárságú helyi lakost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett, majd kövekkel megdobáltak egy még épülő, lakókonténerekből álló befogadóállomást. Hét feltételezett elkövetőt őrizetbe vettek, a csoport összes tagját a helyi szélsőjobboldaliként tartják számon.

A szászországi Heidenauban, ahol az előző hét végén zavargások voltak egy menedékkérőket befogadó állomásnál, a járási közigazgatási hivatal betiltotta a hét végére tervezett szabadtéri rendezvényeket, a menedékkérők üdvözlésére szervezett ünnepséget és az állomás létrehozása elleni tüntetést. A hivatal arra hivatkozott, hogy elkerülhetetlen a gyülekezési jog korlátozása, mert a rendőrség megfelelő kapacitások hiányában nem tudja garantálni a biztonságot.

A drezdai közigazgatási bíróság aránytalanul súlyosnak minősítette a korlátozást és hatályon kívül helyezte a határozatot.
Angela Merkel kancellár Berlinben Lars Lokke Rasmussen dán kormányfővel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón a heidenaui helyzetről azt mondta, hogy a szövetségi hatóságok igyekeznek mindenben támogatni a szászországi rendőrség munkáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.