Minden Nepálban tartózkodó magyar jól van

Mind a negyven Nepálban tartózkodó magyarral kapcsolatban áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium - nyilatkozta Szijjártó Péter az M1-nek.

A hatóságok jelenleg  negyven Nepálban tartózkodó magyarról tudnak, közülük 34 magyar állampolgár, hatan pedig magyar ajkúak, de más európai uniós országok állampolgárai. Mindenkivel közvetlen vagy közvetett kapcsolatban állnak, tudják, hol és hogy van, és "szerencsére mindenki jól van".

A tárcavezető elmondta: több magyarnak repülőjegye van a jövő hétre a hazatéréshez, hiszen a menetrend szerinti járatok közlekednek. Mások segítséget kértek  a tárcától a hazautazáshoz, őket azoknak a gépeknek az utaslistájára próbálják meg feltenni, amelyeket az egyes országok indítanak az emberek evakuálására. Hozzátette, szerdán kaphat leszállási engedélyt az a cseh gép, amelynek az utaslistáján már két magyar állampolgár szerepel, egy pedig várólistán van.

A nepáli belügyminisztérium szerda déli közlése szerint reggel óta újabb háromszáz holttestre bukkantak, ezzel a szombati, 7,9-es erősségű földrengés Nepálban fellelt halálos áldozatainak száma 5006-ra emelkedett. Az ország miniszterelnöke kedden azt mondta, félő, hogy akár tízezer ember halálát is okozhatta a természeti csapás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.