Milliók illantak el a vatikáni államkasszából

Az IOR vatikáni bank 2,9 millió euró nettó nyereséggel zárta a tavalyi évet. Ez jelentős csökkenés a 2012-ben elért 86,6 millió euróhoz képest.
A Vatikánvárosban tartott sajtótájékoztatón Ernst von Freyberg, az IOR távozó elnöke elmondta, hogy a különbség a 2013 előtti nem megfelelő befektetések következménye, másrészt a banknál tavaly megkezdett átalakítási folyamat is csökkentette az IOR nyereségét.

Von Freyberg beszámolója szerint azóta az IOR több mint 3300 számláját zárták be. Ezek közül 2600 alvó számla volt, a többit laikusok nyitották, például külföldi országok nagykövetségei. Ezeknek a számláknak a bezárásával 44 millió euró került el az IOR-tól.

További 2100 számla van ellenőrzés alatt „tisztázásra szoruló" tranzakciók miatt.

Június 30-án az IOR több mint 15 ezer számlát kezelt, ezeknek jelentős többsége egyházi intézmények tulajdona. A számlákon elhelyezett összegek meghaladják a hatmilliárd eurót.

A nyereség-visszaesés ellenére az IOR 54 millió euróval támogatja a pápai állam költségvetését. Ez az összeg megfelel a 2012. évinek, és az egyház elsősorban karitatív célokra fordítja.

A különböző vatikáni hivatalok mérlegének ismertetéséből kiderült, hogy a Szentszék tavaly 24 millió eurós hiánnyal számolt. A hiányhoz a Vatikánban dolgozó közel háromezer alkalmazott bére is hozzájárult, ami az államnak évi bruttó 125 millió eurójába kerül.

Ernst von Freyberget XVI. Benedek nevezte ki a vatikáni bank élére 2013 februárjában. A belga bankár helyét most a francia Jean-Baptiste de Franssu veszi át, ezt a szerdára meghirdetett vatikáni sajtótájékoztatón jelentik be. Ugyanekkor bemutatják a Vatikán új gazdasági és pénzügyi szerkezetét is, amelynek keretében az IOR új funkciót kaphat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.