„Ha valaki a száz évvel ezelőtt éltek közül feltámadna, először is elképedne, mi mindent ért el azóta az emberiség. Nyomban ezután minden haja szála égnek állna attól, hogy egyeseknek nincs ínyére e nagy haladás” – olvassuk Daniel Ben-Ami cikkét a Spiked magazinban.

A szerző álláspontját mindennél ékesebben érzékelteti készülőben lévő könyvének címe: Ferrarit mindenkinek, avagy hogyan védjük meg a növekedésszkeptikusokkal szemben a gazdasági haladást.

A jólét mai ostorozói – bocsátja előre Ben-Ami – óvakodnak a nyílt fellépéstől, s inkább a klímaváltozás mögé bújnak, vagy a növekedés úgynevezett erkölcsi korlátaira hivatkoznak, és azzal érvelnek, hogy a boldogság fontosabb, mint a bruttó hazai termék nagysága.

Az ökoszisztéma és a fenntarthatóság védelmében azt szokás követelni, hogy az emberiség fogyasszon és termeljen kevesebbet. Alig találkozni olyasvalakivel, aki azt javasolná, hogy a legjobb megoldás, ha éppenséggel többet termelünk. A nagyobb termelésből több forrásunk keletkezik a jobb technikai megoldásokhoz. A megszorítások politikája csak súlyosbítaná a helyzetet.

A gazdasági válság kitörése óta igen divatossá lett az a felfogás is, amely szerint a növekedésnek morális korlátai vannak. Mint Kurt Andersen tavaly a Time magazinban kifejtette, a válság erkölcsi gyengeségünk eredménye volt, ugyanis nyakló nélkül vettünk fel hitelt és alkalmaztunk szénalapú tüzelőanyagokat. Nulláról című könyvében azóta tizenkét pontban megjelöli a kilábalás útját is: akárcsak a névtelen alkoholistáknak, nekünk is mindenek előtt meg kell vallanunk, hogy szenvedélybetegek vagyunk, mert csak így küzdhetünk meg jellemhibáinkkal.

Valójában azonban nem a mi jellemhibáink okozták a válságot, hanem a hatóságok, amelyek alacsonyan tartották a kamatlábakat, és az állami kiadások szaporításával próbáltak életet lehelni a lassuló növekedésbe. A fogyasztók csak igyekeztek kihasználni az olcsó pénz kínálta lehetőségeket.

Végül fölöttébb népszerű az az álláspont is, hogy a növekedés helyett a boldogságot kellene keresnünk. Mint a Metazinban is olvasható volt, Nicolas Sarkozy francia államfő megbízásából vezető, jobbára baloldali közgazdászok a bruttó hazai termék helyett új, a boldogságot is kifejező mutatóval kísérleteznek. Barbara Ehrenreich, a neves radikális baloldali szociográfus egyenesen úgy gondolja, hogy nem is gazdasági, hanem erkölcsi eszközökkel lehet a boldogság szintjét növelni. Amartya Sen, az 1998-as közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettje pedig a fejlődés fogalmát fogalmazta újra: szerinte akkor beszélhetünk fejlődésről, ha az emberek képessé válnak új, jobb életstílusok megélésére.

Ben-Ami szerint e felfogások addig konstruktívak, ameddig nem a gazdasági növekedés helyett keresik az új megoldásokat. A világ nagy részén ugyanis ma is a szükség a legjellemzőbb, de még a legfejlettebb országokban is sokan nélkülöznek. A valódi bőségtől még messze járunk, és növekedés nélkül nem is érhetünk el odáig.