galéria megtekintése

Messzire hallatszik az ágyúszó

2 komment


Poór Csaba

Legkevesebb nyolc ember vesztette életét Donyeckben, amikor akna csapódott egy buszmegállóba. A szemben álló erők egymást okolják a támadásért, Petro Porosenko ukrán elnök pedig közölte, országa nem lesz szövetségi állam.

Nem sokat számít ma a diplomaták szava Kelet-Ukrajnában. Szerdán késő este a francia, a német, az orosz és az ukrán külügyminiszter berlini megbeszélésén megállapodás született arról, hogy visszavonják a nehézfegyvereket a kijevi kormányerők és a szakadárok között a minszki megállapodásban rögzített demarkációs vonaltól, és a lázadók képviselőivel együtt ismét asztalhoz ül a válság rendezésére hivatott nemzetközi összekötőcsoport. Ám néhány óra elteltével újabb harcokról és vétlen polgári áldozatokról érkeztek hírek.

Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Donyeckben csütörtökön, a reggeli csúcsforgalom idején aknatalálat ért egy trolibuszmegállót. A különböző hírek szerint 8-15 ember – munkába igyekvő helybeliek és egy arra haladó autó vezetője – életüket vesztették, és legalább ennyien megsebesültek. Miközben az EBESZ megfigyelői a helyszínen vizsgálódtak, a szemben álló felek nyomban egymást tették felelőssé a történtekért. Az önkényesen kikiáltott „Donyecki Népköztársaság" képviselői azt állítják, hogy egy mikrobuszból lőtték ki a gyilkos aknát, és a támadást egy diverzáns csoport hajtotta végre, amelynek tagjait egyes hírek szerint el is fogták. Kijevben ugyancsak kész tényként kezelik, hogy a terrorcselekménynek minősített csapást a felkelők hajtották végre, méghozzá szemtanúk szerint Donyeck egy másik városrészéből egy teherautóról.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök egyenesen Moszkvát tette felelőssé az éppen az ukrán egység napján elkövetett merényletért. Pavlo Klimkin külügyminiszter azt írta Twitter-üzenetében, hogy „Oroszországnak meg kell állítania a terroristákat". Moszkvában viszont a rendezési erőfeszítések megtorpedózására irányuló „nyilvánvaló provokációnak" minősítették az aknatámadást, és a külügyminisztérium képviselője a tények felderítését sürgette. Ugyanakkor nehezményezte, hogy a kijevi hatóságok nem vizsgálják ki az ilyen eseteket, szerinte egyebek közt a Volnovaha település közelében végrehajtott közelmúltbeli incidenst sem tárták fel egyértelműen. A mostanihoz hasonló támadás során akkor egy autóbusz 13 utasa vesztette életét.

 

A harcok csütörtökön is folytatódtak Donyeckben és környékén. Egy helybeli üzletember, Oleg, az egykor milliós várostól ötven kilométerre fekvő Jenakijevóból a Népszabadságnak elmondta: egész nap szólnak az ágyúk, amelyek hangja délután még a telefonba is beszűrődött. Szavai szerint nemcsak Donyeck, hanem más, kisebb települések, például Horlivka felől is komoly összecsapásokra utaló detonációk voltak hallhatóak.

Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Nem csitultak az összecsapások a donyecki repülőtérnél sem, ahol az elmúlt napokban a legkíméletlenebb csatát vívták egymással a kormányerők és a lázadók. Csütörtök reggel bejelentették, hogy a létesítményt korábban ellenőrző kormányegységek visszavonulásra kényszerültek, az UNIAN ukrán hírügynökség délutáni beszámolója azonban arról szólt, hogy a környéken létesített állásokból lövik a gyakorlatilag már megsemmisített légikikötőt. A szakadárok közölték, hogy kimentettek 17, a reptéri terminál romjai alatt rekedt ukrán katonát. Az egyik hátrabilincselt kezű foglyot – mint az ugyancsak az UNIAN honlapján közzétett videofelvételen látható – a reggeli aknatámadás helyszínére szállították, ahol a feldühödött emberek helybenhagyták.

Egy másik videofilmen kéttucatnyi, az országúton vontatott Grad rakétavető látszik – a kommentár szerint Donyeck közelében. A képekből nem derül ki a hovatartozásuk, Kijev azonban továbbra is azzal vádolja Oroszországot, hogy fegyverekkel és harcosokkal támogatja a szakadárokat. Petro Porosenko államfő csütörtökön Davosban kijelentette: kilencezer orosz katona van Ukrajnában, amire Moszkvában azzal válaszoltak, hogy az ukrán kormány eddig egyetlen bizonyítékot sem tudott felmutatni az ilyen vádak alátámasztására.

Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Az EBESZ adatai szerint a tavaly április óta tartó konfliktusban már több mint ötezren vesztették életüket, ám egyik harcoló fél sem hajlik a kompromisszumra. A donyeckiek „miniszterelnöke", Vlagyimir Zaharcsenko visszafordíthatatlan folyamatnak nevezte a régió távozását „Ukrajna politikai mezejéről", Porosenko elnök pedig kijelentette: Ukrajna nem lesz föderáció, az ukrán marad az egyetlen államnyelv, és nem változik az európai irányultságú politika.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.