Merkel összekeverte Hollande-ot Mitterrand-nal

Az euróválság közepette szorosabban együttműködik, és több közös javaslatot terjeszt az Európai Unió következő csúcsértekezletei elé Franciaország és Németország.

Az euróválság közepette szorosabban együttműködik, a növekedés, a versenyképesség és a foglalkoztatottság ösztönzése érdekében pedig több közös javaslatot terjeszt az Európai Unió következő csúcsértekezletei elé Franciaország és Németország - állapodott meg csütörtöki párizsi találkozóján Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár.

Az Elysée-palotában tartott közös munkanap végén a két ország vezetője együtt mutatta be a „növekedést és a versenyképességet ösztöntő hozzájárulási” programját, amelynek értelmében két év alatt hatmilliárd eurót osztanak szét a fiatalok munkahelyteremtésére a leginkább érintett régiókban.

- Mindent megteszünk, hogy ezeket a pénzeket a lehető leggyorsabban és a legjobb célokra költsék el - mondta a francia elnök német kollegájával tartott közös sajtótájékoztatóján. Franciaországban csütörtökön hozták nyilvánosságra az újabb munkanélküliségi adatokat, amelyek szerint áprilisban 40 ezerrel emelkedett az állást keresők száma, s jelenleg 3,26 millió munkanélkülit tartanak nyilván.

Hollande egy évvel ezelőtti megválasztása óta Párizs és Berlin között jelentős nézetkülönbséget okozott a 17 országot tömörítő eurózóna kormányzásának kérdése, amelyről Hollande-nak és Merkelnek ezúttal sikerült megállapodnia. A szorosabb együttműködést strukturális változtatásoknak is elő kell segíteniük, ezért - mint Francois Hollande a közös sajtótájékoztatón elmondta - egyetértettek abban, hogy az euróövezeti országok pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoportnak „főállású” elnökre van szüksége. A jelenlegi elnök, Jeroen Dijsselbloem egyben holland pénzügyminiszter is.

Angela Merkel szerint minőségileg új javaslatot tettek. - Megállapítottuk, hogy a stabilitási és növekedési paktum csak akkor kezd hatni, mikor már kibillentünk az egyensúlyunkból, mikor már közeledünk a túlzottdeficit-eljáráshoz - mondta a kancellár. Ezért erősebb gazdaságpolitikai koordinációra és gyakoribb állam- és kormányfői találkozókra van szükség - tette hozzá.

A pénzügyi, befektetési, kereskedelmi és energiapolitika terén egy harminc javaslatból álló jelentést nyújtottak át francia és német befektetők a két ország vezetőjének. Párizs és Berlin még a június 27-28-án esedékes uniós csúcstalálkozó előtt megfogalmazza véleményét a dokumentumról.

- Elismerjük, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítása és a növekedés ugyanannak az éremnek a két oldala, és semmiben nem mondanak egymásnak ellent - fogalmazott Merkel.

Hollande pedig arra kért mindenkit, „ne gondolja, hogy Franciaország megpróbál kitérni a költségvetési szigor elől”. Szerinte „lehet, hogy ez volt a múltban a helyzet, de egy éve rendet tettünk, és hát nem volt könnyű meghozni a döntéseket” - hívta fel a figyelmet a francia elnök. Hozzátette: „mindig ugyanaz van, amikor Franciaországról és Németországról van szó, azt hiszik, hogy nem értünk egyet. Pedig a legtöbb esetben igen.”

Merkel Mitterrand-t mondott Hollande helyett

A közös sajtótájékoztatón Merkel ejtett egy kisebb bakit: összekeverte Francois Hollande-ot korábbi elődjével, a néhai Francois Mitterrand-nal. - A témákat, amelyeken együtt dolgoztunk, már említette Francois Mitterrand: a versenyképesség, a munkahelyteremtés, a növekedés ösztönzése. A fiatalok munkanélkülisége is természetesen fő hangsúlyt kapott a programunkban - mondta a német kancellár, majd hirtelen kapcsolt. - Francois Hollande, nem Francois Mitterrand! Francois Hollande! - kiáltott fel hirtelen, saját nyelvbotlásán nevetve Merkel, miközben Hollande arcán is széles mosoly jelent meg. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.