Merkel lett a főgonosz

„Merkel itt nem dirigál”, „Sem Merkel, sem a trojka” – feliratok és Portugáliát gyászoló, fekete zászlós tüntetők fogadták a német kancellárt hétfőn Lisszabonban. Látható volt azért ennél kreatívabb tiltakozás is, például egy olyan falfestmény, amelyen Angela Merkel madzagon rángatott bábuként mozgatja a portugál kormányfőt. Nem maradtak el a Merkel-bábut égető akciók sem, és több ismert portugál személyiség is aláírta azt a nyilvános levelet, amely egyenesen persona non gratának nyilvánította a német politikust.

A kancellár asszony ugyan igyekezett arra emlékeztetni a portugálokat, hogy Németország nem tagja a mentőcsomag ellenében az országra megszorításokat kényszerítő trojkának (ez utóbbi a Nemzetközi Valutaalapból, az Európai Bizottságból és az Európai Központi Bankból áll), és nem is ő találta ki a megszorító intézkedéseket, ám a portugálok számára ezzel együtt Merkel lett szenvedéseik, elszegényedésük, kilátástalanságuk szimbóluma. – Németország nem érdekelt abban, hogy Európában recesszió legyen, hiszen ez minket is érintene – fejtette ki a német kancellár sajtóértekezletén, amelynek egy tengerparti erőd adott helyet. Mint aláhúzta, a portugál kormány által meghozott intézkedések helyesek és szükségesek, de a pénzügyi helyzet egyensúlyba hozása időt igényel. A reformok először Németországban is nagyobb munkanélküliséget okoztak, később azonban meghozták az eredményt – mondta. A házigazda Pedro Passos Coelho, a jobboldali koalíciós lisszaboni kormány feje elismerte a megszorító politika kockázatait, de mint állította, Portugália az egyedüli helyes utat követi. – Ha szükségesnek tartanánk a mentőcsomag újratárgyalását, azzal sikertelenségünket ismernénk el – mondta. – Arra kell tehát koncentrálnunk, hogy politikánk eredménnyel járjon – tette hozzá.

Tüntető Pedro Passos Coelho portugál miniszterelnök (balra) és Angela Merkel német kancellár figurájával Lisszabonban
A protester plays with puppets representing Portugal's Prime Minister Pedro Passos Coelho (L) and Germany's Chancellor Angela Merkel in front of the presidential palace ahead of Merkel's arrival in Lisbon November 12, 2012. Merkel was set to renew her endorsement of spending cuts and tax increases being pushed through by fellow conservative Coelho to meet the terms of last year's German-backed European rescue deal for the deeply indebted Portuguese state. The signs on the puppets read: "I am queen of puppets" (R) and "I am one of 11 puppets". REUTERS/Hugo Correia (PORTUGAL - Tags: POLITICS BUSINESS)

Habár Portugália jelenlegi helyzetéért nem lehet elsősorban Németországot felelőssé tenni, figyelmeztetnek elemzők, az is igaz, hogy Merkel későn és a lehető legrosszabbul kezdett hozzá az európai krízis kezeléséhez. Emellett, mint Teresa de Sousa publicista fogalmaz, „megengedte, sőt táplálta a déli országokkal kapcsolatos előítéleteket”, hozzájárulva ahhoz, hogy most sértett és megbántott közvélemény fogadja őt ezekben az országokban. A portugálok szeretnék megértetni a német kancellárral, hogy nem igaz a róluk kialakított kép, ők nem lusták, nem dolgoznak kevesebbet, sem rosszabbul, nem mennek előbb nyugdíjba és nincs több szabadságuk sem, mint a németeknek. Nem több pénzt, hanem több megértést és szolidaritást várnak tőlük. Mint Ana Gomes, az ellenzéki szocialisták EU-parlamenti képviselője fogalmazott, Portugáliának olyan döntésekre van szüksége, amelyek lélegzethez engedik jutni, hogy későbbi határidőre és kevesebb kamattal fizethesse vissza adósságát, s a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentrálhasson. Emlékeztetett arra is, hogy a németek ugyan úgy érzik, pénzzel segítik a portugálokat, valójában Németország nyer a magas kamatokkal nyújtott kölcsönön.

Bár már az IMF is elismeri, hogy a túlzott megszorítások nem vezetnek eredményre, Merkel szerint Portugáliának nincs szüksége „sem több időre, sem több pénzre”. Vagyis várhatóan folytatódik a „kerül, amibe kerül” megszorító politika, amely csak az adósság és a hiánycélok pontos betartására koncentrál.

Az eddig is már több – jövedelemcsökkentő és támogatásokat megvonó – megszorítócsomagot elszenvedett portugáloknak januártól minden idők legnagyobb adóterheivel kell szembenézniük. Ahhoz, hogy a jövő évi hiányt a GDP 4,5 százalékára csökkentse, a kormánynak 5,3 milliárd eurót kell lefaragnia a költségvetésből. Ennek 80 százalékát a – főleg a bérből élők és nyugdíjasok – megnövelt adóbevételeiből kívánják fedezni. A „fiskális cunami”-nak nevezett megszorítások immár a középosztály létét fenyegetik, mutatnak rá még a kormánypártokhoz közel álló elemzők is: a fogyasztás csökkenéséhez, újabb vállalatok megszűnéséhez, 16 százalék feletti munkanélküliséghez és végső soron további recesszióhoz vezetnek. Gazdasági szakértők szerint az ország immár eljutott a „fiskális kifáradás” szintjére, amikor az adóemelések nem több, hanem kevesebb adóbevételt eredményeznek. Közben pedig újabb négymilliárdos megszorítócsomagot és egyben az állam szociális szerepének lefaragását tervezi a lisszaboni kormány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.