Merkel nem adja fel a menekültpolitikáját

A német kancellár egy pénteki televíziós interjúban kijelentette, hogy továbbra is kitart az európai migrációs válság kezeléséről képviselt álláspontja mellett, és küzd meggyőződéséért.
Angela Merkel a ZDF német országos köztelevízióban este sugárzott interjúban hangsúlyozta, hogy a migrációs válság hatékony kezeléséhez elvezető „igazi válaszok" az uniós külső határokon és Törökországban vannak.

Biztosítani kell az uniós külső határokat, és az EU-nak meg kell állapodnia a válság terheinek megosztásáról Törökországgal. Ennek részeként menekültkontingesek átvételéről is meg kell egyezni, hogy „az illegalitást legalitás" váltsa fel - mondta Merkel.

A kancellár ismét elutasította a befogadható menekültek felső határának megnevezésére irányuló követeléseket. Németország nem tudja egyedül eldönteni, hogy ki jön, és ki nem jön, és nem tud "felső határokat egyoldalúan meghatározni - mondta. Hangsúlyozta, hogy kitart eddigi politikája mellett. „Nem én vagyok az első kancellár, akinek harcolnia kellett valamiért" - hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy ura a helyzetnek, és kizárta annak lehetőségét, hogy bizalmi szavazást kér maga ellen. „Ebben a törvényhozási ciklusban a polgárok rendelkezésére állok" - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.