galéria megtekintése

Merkel lerombolja Európa erődjét

40 komment


Dési András

Az egykori NDK-ban, de egy evangélikus lelkipásztor lányaként nőtt fel. Bár Európa legnagyobb kereszténydemokrata pártjának vezetője, megnyilvánulásaiban ritkán érhetők tetten a keresztény motívumok. Angela Merkelt nem a hitbeli meggyőződés hajtja a menekültügyben. Akkor mégis mi mozgatja a kancellárt? Hatalmi törekvés?

Az, hogy az egész világ csodálja és elismerje őt – ahogy több bírálója is állítja? Vagy tényleg egy balkáni katonai konfliktustól, háborútól tart abban az esetben, ha lezárnák a német határokat, s a visszatoloncolt menekültek az egykori Jugoszlávia utódállamaiban zsúfolódnának össze, ahol ugyanúgy nem kérnek belőlük, mint más kelet-közép-európai országokban? Vagy egyszerűen naivan belebotlott az egészbe?

Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters

Amikor látta a magyarországi képeket, a Keleti pályaudvart, az autópályás menetet, a röszkei összetűzést, kimondta, igazából végig sem ­gondolva szavainak súlyát, hogy igen, Németország ­nyitva áll minden szíriai menekült előtt. S aztán látva a következményeket, előremenekült, és azóta híveivel, főleg a menekültügy fő koordinátorává előlépett kancelláriaminiszterrel, Peter Altmaierrel együtt azt hajtogatja: „Megbirkózunk a problé­mával, sikerülni fog!”

 

A probléma azonban csak egyre növekszik. ­Sokan a Nyugat hanyatlását jósolják, és a Római Birodalom bukásához hasonlítják azt, ami elkez­dődött az elmúlt hónapokban. 2015 azért fontos dátum, mert utoljára a második világháború után, hetven évvel ezelőtt volt ennyi menekült, otthonából elhurcolt, elüldözött ember úton a kontinensen.

Merkel fejébe nehéz belelátni. Azt tudni ­róla, hogy a legfontosabb érték számára a szabadság.

– A szabadság a különbözőség ünnepe, a középszerűség elutasítása, az egyéniség ­kibontakozása

– mondta egyszer. Ezzel együtt alapvetően ­kiváró, habozó, már-már opportunista politikát folytat, ebből a szempontból hasonlít az őt felfedező korábbi kancellárra és CDU-elnökre, Helmut Kohlra.

A lényeg, hogy Merkel valószínűleg felismerte, az Európa-erőd tarthatatlan tovább. Véget ért a menekültpolitikát évtizedeken át ­meghatározó nézet, hogy mi itt vagyunk, a nyertes oldalon, ti ott, a vesztesen. Ott is maradtok, nem mozdultok a Közel-Keletről, ezért cserébe kaptok segélyeket, valahogy fenntartunk benneteket.

Fotó: Hannibal Hanschke / Reuters

Nos, ez az alapvetés erősen megdőlni látszik 2015-ben. A világ nagyobb részét adó, nélkülözésben és erőszakban élő népesség felkerekedett a jólétben és békében élő kisebbség felé, s ideért a kapukhoz. Mert ők, az egyre erőteljesebben kopogtatók is a globalizáció nyertesei közé akarnak tartozni. Osztozni akarnak a jólétben,

nem érik be azzal, hogy a globalizáció következtében okostelefonokon, laptopokon élőben, egyenes adásban láthatják, hogy mennyivel jobb minőségű az élet az Európa-erődben.

Lehet, hogy a most tapasztalt népvándorlás csak 15-20 év múlva indult volna el, ahogy azt több elemző jósolta, de a közel-keleti térség konfliktusainak sokasága, elsősorban Szíria és Líbia összeomlása, az Iszlám Állam térnyerése most indította be, ami „normális esetben” egy generáció múlva érte volna el Európát.

Míg Európa egyre nagyobb része szkeptikusan szemléli a menekültválságot, Németországban a társadalom jelentős hányada úgy gondolja, hogy az újraegyesített Németország, a valaha volt Németországok legjobbika igenis megbirkózik akár egymillió ember befogadásával is. A különböző kultúrák, vallások keveredése, a „vérfrissítés” jót tesz, lásd a sokszínű német labdarúgó-válogatott 2014-es brazíliai világbajnoki diadalát.

Ennek a jó Németországnak nincs gyarmati múltja, nincs meg az a nemzedékeken át felhalmozódott gyűlöletpotenciál, ami például Franciaországban vagy Nagy-Britanniában sokszor lehetetlenné teszi a ­bevándorlók második és harmadik generációjának társadalmi ­beilleszkedését. Az idealistákat nem zavarja, hogy az egykor vendégnek hívott török munkások is maradtak, többségük nem ment vissza, s integrációjuk messze van a tökéletestől.

Az idealisták figyelmen kívül hagyják a görög bevándorlócsaládból szár­mazó bochumi rendőrnőt, Tania Kambourit, aki könyvében (Deutschland im Blaulicht, Német­ország kék fényben) leírja, hogy

a többségében muszlim ­fiatalok szó szerint hogyan köpnek a német államot, a liberális demokráciát képviselő-védő ­rendőrökre. S hogyan  kurvázzák le a velük szemben intézkedő rendőrnőt.

Németország a végletekig megosztott a menekültügyben. Riasztó a statisztika is, ebben az évben jóval több mint hatszáz erőszakos cselekményt követtek el menekültek ellen, összeverték őket, felgyújtották a szállásaikat. A szövetségi köztársaságban nincs olyan populista erő, mint Ausztriában a népszerűsége csúcsán szörfölő Szabadságpárt (FPÖ), de egyre többen mondják, s ebbe be­leértendő a CDU bázisa is: elég volt, több menekültet nem akarunk.

Fotó: Hannibal Hanschke / Reuters

S Merkelnek vigyáznia kell. Az euróválságot nem kis buktatókkal ugyan, de kezelni tudta. Egyben tartotta a valutauniót, a menekültválság viszont sokkal jobban veszélyezteti, de­stabilizálja az uniót. Európa többsége ragaszkodik az erődhöz, a külső határok megvédéséhez.

Szolidaritás alatt nem a menekültek kvóta szerinti elosztását, hanem a határvédelemhez nyújtott segítséget értik.

E felfogás leghangosabb szószólói az ­Orbán Viktor ­mögé felzárkózó kelet-európaiak, akik a maguk sajátos módján értelmezték az elmélyített együttműködést, a mag-Európát.

Hogy ki számította el magát, kit fog megbüntetni ezért a történelem, hamar eldőlhet. Gyorsabban, mint gondolnánk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.