Merényletet élt túl az ismert afgán feminista képviselőnő

Öngyilkos merénylő vett célba egy ismert afgán feminista politikusnőt. A támadásban három civil vesztette életét és többen megsebesültek.
Shukria Barakzai könnyű sérüléseket szenvedett, amikor a fővárosban, Kabulban haladó autókonvoját támadás érte. A három halott mellett 17-en megsérültek.

Barakzai éppen a parlament felé tartott, amikor a merénylő megpróbálta leszorítani autóját az útról és robbantott. A mostani támadás azután történt, hogy körülbelül egy héttel ezelőtt egy merénylő behatolt a kabuli rendőrkapitányságra, a főváros legjobban őrzött területére, és ott megölt egy magas rangú tisztségviselőt.

Barakzai – a jelenlegi elnök, Asraf Gáni egyik fő szövetségese – ismert feminista újságírónő és politikus, akit az emberi jogi tevékenységének elismerésül 2005-ben Az év asszonyának választott meg a BBC Radio 4. A politikus a bigámia ellen küzd Afganisztánban, többször kérve az országban élő nőket, hogy ne akarjanak egy férfi második felesége lenni.

Ami a politikát illeti, a táliboktól és az Egyesült Államoktól is igyekszik egyenlő távolságot taratani, így amikor Barack Obama 30 ezerrel növelte az Afganisztánba vezényelt amerikai katonák létszámát, a politikus asszony úgy nyilatkozott, a közép-ázsiai országnak inkább 30 ezer tanárra és mérnökre lenne szüksége.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.